Válófélben lévő apák hátrányos megkülönböztetése

Keresztes Csaba
A válás mint forradalom
Írta: Prof.S.Baskerville /2004/ Fordította: Keresztes Csaba /2010/

Idestova 30 éve egy csendes forradalom zajlik az egész Nyugati Világban: a válás forradalma. A legtöbb ember számára már nem újdonság,hogy a válás robbanásszerű elterjedésének milyen szociális következményei vannak: egyre több lesz az egy-szülős háztartások száma és egyre jelentősebben növekszik az apátlan gyermekek száma. Az is köztudottá vált,hogy mindezek a változások kinyitották a szociális problémák Pandora szelencéjét. Gyakorlatilag minden nagyobb személyes vagy társadalmi baj – erőszakos bűnözés,kábítószerezés,házasságon kívüli terhesség,lógás és csavargás,öngyilkosság stb. – hátterében megtalálhatjuk az apátlanságot. Az apátlanság ténye sokkal inkább valószínűsíti a jövőben bekövetkező társadalmi devianciát,mint akár a szegénység vagy a faji hovatartozás.
Ezek a problémák önmagukban is riasztóak. Azonban az emberek kevésbé érzékelik,hogy ugyanezek a problémák felelősek azért is,amiért – az utóbbi időkben - óriási mértékben megnőtt az állam hatalma és befolyása. Pedig,ez magán a váláson keresztül is jól tetten érhető. Csak hogy az emberek a válás szociális hatásaival vannak elfoglalva és alig gondolnak a válás politikai következményeire. Holott, ez utóbbiak végső fokon pusztítóbbak lehetnek mint az előbbiek!
A három évtizednyi akadálytalan válási hullámnak az lett az eredménye,hogy most rengeteg embernek – közöttük sok közhivatalnoknak – alapvető szakmai és anyagi érdekévé vált a válás bátorítása! A válás ma már nem csupán egy jelenség,hanem egy rendszer. Egy óriási bürokratikus hatalom, amely átitatja az országos és helyi kormányzatokat és magába foglalja a magánszféra haszonélvezőit. Az USA-ban az összes polgári pereskedésnek több mint felét válóperek illetve gyermek elhelyezési perek képezik. Így a válás a bírói testület számára egy soha el nem apadó fejőstehenet jelent,mely munkalehetőséget és megélhetést hoz egy csomó köztisztviselőnek és magánszemélynek – bíróknak,ügyvédeknek, pszichoterápeutáknak, mediatoroknak,tanácsadóknak,szociális munkásoknak,gyermektartásdíj behajtó ügynököknek és sok egyébnek.
Ez a virágzó ipar a válás gyermekekre gyakorolt kihatásának köszönheti létét. Ugyanis,a válási forradalom magával hozta,hogy az állami- és a magánszektor összefonódásából kialakult egy jogszolgáltatást, szociális szolgáltatást és pszichoterápiai segítséget kínáló iparág,mely a gyermekek – különösen az egy-szülős gyermekek – problémáira szakosodott. Nem mellékesen: ezen iparág képviselőinek tekintélyes része feminista beütéssel rendelkező nő! Bármilyen nemes célokat és kegyes óhajokat hangoztassanak is az apátlan,szegény, családon belüli erőszaknak kitett gyermekek megpróbáltatásaival kapcsolatban,a tény tagadhatatlan: ezeknek a „szakembereknek”az a rejtett,de valódi érdeke,hogy a lehető legtöbb ilyen problémás gyermeket produkáljanak. Ennek jól bevált,legbiztosabb módja az,ha eltávolítják az apát.
Manapság már közhely: mindenütt a válóperes bíróságokon,amikor felvetődik a probléma,kinél legyen elhelyezve a gyerek - azaz ki gyakorolja a jövőben a kizárólagos szülői felügyeleti jogokat – az apák eleve hátrányból indulnak. Mai politikai zsargonban azt mondjuk: az apákat hátrányos nemi diszkrimináció sújtja. Pedig,ez csak a kisebbik fele az igazságnak! A nagyobbik fele az,hogy a válóperes bíróságok – és a hozzájuk kötődő „slepp” – léte a felbomlott,egy-szülős családokon alapszik! Ezért a családjogi bíróság ténykedésének legelső és legfontosabb alapelve: eltávolítani az apát! Mindaddig,amíg az apák a családjukkal maradnak,a válási „szakemberek” nem profitálnak semmit. Ezért az az első dolga a családjogi bíróságnak,amikor a válókereset beérkezése után beidézi az apát,hogy megfosztja őt gyermekei szülői felügyeletétől. Teszi mindezt annak ellenére,hogy az apa semmi rosszat nem tett és nem egyezett bele a válásba! – Bár előfordul,hogy anyák is összeütközésbe kerülnek a válóperes bírósággal,igazából az apák a bíróság elsődleges ellenfelei.
Ha egyszer kiiktatták az apát,az állam lép funkcionálisan a helyébe mint védelmező és gondoskodó. Az apa eltávolításával az állam egy sor megoldandó problémát is teremt magának. Ilyenek: gyermek szegénység,gyermek bántalmazás,gyermek bűnözés és a többi,egy-szülős családokra jellemző probléma. Ezen a módon a válási gépezet önfenntartóvá és önnövesztővé válik. A kényszer-válás egy csodálatos eszköz,mely lehetővé teszi,hogy az állam határtalanul kiterjessze hatalmát.
A „vétkes nélküli válás”/no-fault divorce/ az állami támogatás középosztálybeli megfelelője,mely egy-szülős családokat teremt a módosabbak között,miként a szociális juttatások teszik ugyanezt lehetővé a szegényeknél. Az USA-ban,ahol a válási trend elkezdődött,eredetileg a válási ipar minden fontosabb intézménye – mint pl. a családjogi és ifjúsági bíróságok,gyermektartásdíj behajtó ügynökség,gyermekvédelmi szolgálat - a szociális juttatások rendszeréhez kapcsolódva jött létre. A „vétkes nélküli válás” engedélyezése kiterjesztette ezeket az állami szolgáltatásokat a középosztályra. Oda,ahol a pénz és - ezzel együtt – a politikai hatalom volt.
Hasonlóan a szociális segélyezéshez,a gyermekeket is érintő válások ügyében is szinte teljesen nők a kezdeményezők. Bár a kormányok változatlanul azt hangoztatják,hogy az apák „elhagyják” gyermekeiket,semmiféle bizonyíték nincs arra,hogy ez az állítás igaz lenne. Mint ahogy az sem igaz,hogy az apák többnyire beleegyeznek a válásba. Mértéktartó tudósok, mint pl. az Arizonai Egyetemen tanító Sanford Braver vizsgálatai azt mutatják,hogy a válóperek legalább két-harmadát nők indítják,általában minden jogilag komoly indok nélkül. Ugyanakkor, jogászok és feministák sokkal magasabbra teszik a női kezdeményezők részarányát. Pl. Shere Hite,a női szexualitás népszerű kutatója azt állítja: az általa megkérdezett elvált nők 91 %-a maga kezdeményezte a válást és nem a férje.
Mindez aligha meglepő,ha figyelembe vesszük: a válási ipar szinte ellenállhatatlan érzelmi és anyagi ösztönzőkkel – mint a kizárólagos szülői felügyelet automatikus odaitélése,nyereséges gyermektartásdíj és egyéb szociális kedvezmények - bátorítja az anyákat arra,hogy váljanak. Anélkül,hogy bárki is firtatná az ő felelősségüket a válásban. Egy kanadai/amerikai kutató csoport felmérése szerint a legfontosabb tényező annak eldöntésekor,hogy ki indítsa el a válópert,az: ki fogja megkapni a gyereket. Amit mi közönségesen „válásnak” nevezünk,az valójában és kihatásában az egyik szülő – rendszerint az anya – által elkövetett,legalizált gyermekrablás!
Ha egyszer az apa elvesztette szülői felügyeleti jogát,sok szempontból jogfosztott lesz és célpontjául fog szolgálni különféle hivatalnokok packázásainak. Saját gyermekeihez fűződő kapcsolata büntetőjogi elbírálás alá fog esni. Ugyanis,letartóztathatják,ha gyermekeit az engedélyezett időn és helyen kívül próbálja látni. Senki mást,de őt letartóztathatják azért is,ha nyilvános helyen – mint pl. állatkert vagy templom – véletlenül szembetalálkozik gyermekeivel. Az USA-ban letartóztathatnak egy apát,ha engedély nélkül telefonálni vagy üdvözlőlapot írni merészel gyermekeinek. A bíróságok rutinszerűen beidézik az apákat és magánéletükre vonatkozó kikérdezéseknek vetik alá őket. Személyes irataikat,bankszámláikat és lakásukat be kell mutatni és – adott esetben – át kell adni az állam tisztségviselőinek. Ha az apa bármit mond a /volt/ feleségének vagy a gyermekeinek,az felhasználható ellene a bíróságon. A bíróságnak joga van vizsgálni és ellenőrizni személyes szokásait,mozgását, beszélgetéseit,vásárlásait és saját gyermekeihez fűződő kapcsolatát.
Bár tiltva van az adósság miatti bebörtönzés,egy apát tárgyalás nélkül börtönbe lehet csukatni,ha nem fizeti rendesen a gyermektartásdíjat. Sőt,ha nem fizeti ki azon ügyvédek és pszichoterápeuták munkadíját sem,akiket nem is ő fogadott fel. Egy bíró beidézhet egy jogilag kikezdhetetlen/feddhetetlen állampolgárt,aki nem csinált semmi rosszat,csak teszi a maga dolgát és elrendelheti,hogy az állampolgár adja át jövedelmét vagy hogy vonuljon be börtönbe.
A kényszer-válás logikájából adódóan előfordul néha az is,hogy nem csak az egyik,de mindkét szülőt is kényszerítik a válásra. Más szóval:az anyákat nemcsak anyagi előnyök kilátásba helyezésével csábítják a válásra,de olykor a gyermekeik elleni fenyegetésekkel is megpróbálnak nyomást gyakorolni rájuk. A múlt évben Heidi Howardot Massachusetts Állam Szociális Hivatala arra kötelezte,hogy váljon el férjétől,különben elveszíti gyermekeit. Megjegyzendő:a hatóságok is elismerték,hogy egyik szülő sem követett el családon belüli erőszakot. Ennek ellenére,amikor az anya visszautasította a válást,a szociális munkások egyszerűen elvették tőle a gyermekeit és megpróbálták megfosztani szülői felügyeleti joguktól mindkét szülőt. A „Massachusetts News” riportere, Nev Moore azt állítja,hogy ehhez hasonló esetek mindennaposak Massachusetts-ben.
A jelenlegi családjog kriminalizál olyan alapvető emberi jogokat mint a szólás vagy a sajtó szabadság. Egyes államokban bűncselekménynek minősül,ha valaki kritizálja a családjogi bírókat vagy ha a családjogi eseteket nyilvánosság elé tár. A családi titkok védelme ürügyén elhallgattatják a szülőket,akik így nem közölhetik a nyilvánossággal,hogy az állami hivatalnokok miként vonták ellenőrzésük alá az ő gyermekeiket. Ausztráliában bűncselekménynek számít,ha egy perben álló fél nyilvánosan beszél a családjogi bíróságokról. Még akkor is, ha semmi konkrét esetet nem említ!
Ausztráliában, az USA-ban és Nagy-Britanniában a családjogi bíróságok betiltattak olyan internetes honlapokat,amelyeket az apai és gyermeki jogokért küzdő civil szervezetek működtettek. Angliában,Ausztráliában és Kanadában azért,hogy eredményesebben üldözhessék az apajogi csoportokat,újra érvénybe léptettek ősrégi törvényeket,amelyek megtiltják a bírók kritizálását. Az USA-ban a bírókat nem lehet perelni,viszont ők perelhetik azokat az állampolgárokat,akik kritizálják őket. A politikai vélemények kriminalizálásakor olykor nem riadnak vissza attól sem,hogy vagyonelkobzást alkalmazzanak. Jim Wagnert,a Georgia-i Gyermekjogi Tanács egyik vezetőjét – mivel az USA Kongresszusa előtt az amerikai családjogi bíróságokat kritizáló beszámolót tartott – megfosztották két gyermekének szülői felügyeleti jogától és arra kötelezték,hogy 6.000 dollárt fizessen ügyvédi költségek címén,holott ő semmiféle ügyvédet nem fogadott fel. Miután fizetni nem tudott,letartóztatták és börtönbe zárták.
Úgy tűnik,hogy a „családon belüli erőszak” körül egyre jobban dagadó hisztéria szítása is hasonló célokból történik. Az „Irish Times” cikkírója John Waters szerint: „Ez az egész „családon belüli erőszak”- ipar másról sem szól,csak arról,hogy miként vegye el az állam a gyermekeket az apáktól. Azután ha a gyermekeket elvette az apáktól,előbb-utóbb el fogja venni az anyáktól is.” – A Kanada-i „National Post” munkatársa Donna Laframboise bántalmazott nők menhelyeiről készített riportot. Megállapította,hogy ezek a menhelyek tulajdonképpen a válások előszobái,melyek nem annyira a nők védelmét szolgálják,hanem sokkal inkább a válás elősegítését. Ezek a - többnyire állami pénzekből fenntartott – anyaotthonok,az anyák puszta bemondása alapján írásos nyilatkozatokat adnak ki az általuk soha nem látott apákkal szemben. Ezeket az apák eltávolításának jogosságát „igazoló” irományokat a bíróságok bármiféle bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül elfogadják és intézkednek az apák eltávolításával kapcsolatban. Kanadában speciális,a családon belüli erőszakra specializálódott bíróságokat hoztak létre. Ezek a bíróságok jogosultak arra,hogy az apákat eltávolítsák saját otthonaikból vagy akár le is foglalhassák azokat – pusztán azon az alapon,hogy az anyák családon belüli erőszak elkövetésével vádolják az apákat.
Az apák elleni távoltartó végzések számának ugrásszerű megnövekedése hátterében is a válás és nem az erőszak áll. Ezeket a végzéseket a bíróságok rutinszerűen, az apa vétkességére utaló bármiféle bizonyíték megléte nélkül bocsátják ki. Céljuk: elválasztani az apákat gyermekeiktől és otthonaiktól. Ausztrália New South Wales tartományában az elsőfokon ítélkező bírók 90 %-a elismerte,hogy a távoltartó végzéseket főként a válófélben lévő anyák kérelmezik – gyakran ügyvédjeik tanácsára – hogy megfosszák az apákat a gyermekeikkel való kapcsolattartástól. – Elain Epstein,a Massachusetts-i Női Ügyvédek Egyesületének korábbi elnöke azt írja,hogy a bíróságok úgy osztogatják az anyáknak a távoltartó végzéseket,mint a cukorkát. „Mindenki tudja,hogy az apákat távoltartó- illetve az apákat a lakásuk elhagyására kötelező végzéseket gyakorlatilag minden anya megkapja,aki csak ezt kéri. A tények lényegtelenné váltak.”
Az apák további kriminalizálását szolgálják a számukra aránytalan terhet jelentő gyermektartásdíjak is. A gyermektartásdíj képezi a válási gépezet pénzügyi „üzemanyagát”,mely biztosítja – az anyák számára - az egyoldalú válás nyereségességét,valamint mindenkit, aki csak a válásban érdekelt,arra ösztönöz,hogy a gyermekeket válasszák el apáiktól Az államnak az elmaradt illetve meg nem fizetett gyermektartásdíjjal kapcsolatban hangoztatott állításai becstelen és romboló hatású túlzások,melyek a közvélemény megtévesztését és az apák lejáratását célozzák. Sanford Braver – egy,az USA kormány által pénzelt kutatása során – bizonyította,hogy a legtöbb apa időben teljesíti fizetési kötelezettségét. Az állítólagos elmaradásokra vonatkozó adatok nem hivatalos forrásokból,hanem anyák által végzett,szubjektív „becslésekből” származnak. Braver állításait sem hivatalos személy,sem tudós soha nem cáfolta. Ennek ellenére továbbra is folytatódnak az elvált apákkal szembeni drákói „razziák” és letartóztatások.
A „Liberty” c. havilap múlt nyáron egy dokumentum riportot készített arról,hogy a „családjukat elhagyó apák” jobbára a közhivatalnokok és végrehajtók agyszüleményei. Ezek az emberek bűnözőkként tüntetik fel az elvált apákat,pusztán azért,hogy legyen kit üldözniük. A legtöbb államban a gyermektartásdíj megállapítására és behajtására vonatkozó irányelveket a végrehajtásban dolgozó hivatalnokok szabják meg. Ez olyan mintha a rendőrök szabnák meg a törvényt,nem pedig a törvényhozók. Ezek a hivatalnokok jogosultak arra,hogy elválasszák a gyermekeket apáiktól;hogy teljesíthetetlen mértékű gyermektartásdíjat rójanak ki az apákra;hogy bebörtönözzék azokat az apákat,akik – elkerülhetetlenül - képtelenek fizetni az aránytalan gyermektartásdíjat.
A gyermektartásdíjakkal kapcsolatos perekben eleve vélelmezik az apa bűnösségét és az alperesé/vádlotté – azaz az apáé - a bizonyítási teher is. Ezt a nézetet vallja az USA Állami Törvényhozóinak Országos Konferenciája,amely egyébként is híve az agresszív bűnüldözésnek. A Common Law-val és az amerikai Alkotmánnyal ellentétesen a bíróságok azt a szabályt hozták, hogy „nem minden, büntető ügynek tekintett, gyermektartásdíj nem fizetésével kapcsolatos per jogosult esküdtbírósági tárgyalásra”,továbbá,hogy „ még a nyomorgó /gyermektartásdíjra/ kötelezettek sem feltétlenül jogosultak ügyvédre”. Magyarul: az elszegényedett szülők,akik elvesztik gyermekeiket annak ellenére,hogy semmiféle vétket/bűnt nem követtek el,olyan alperesek/vádlottak,akiknek ügyvéd nélkül,saját maguknak kell bizonyítaniuk ártatlanságukat és nélkülözniük kell a hozzájuk hasonló laikusokból álló esküdtbíróságot is/amelyre pedig minden más „vádlott” jogosult/.
A kanadai British Columbia-i Darrin White esete nem megy ritkaság számba. D.W.-nak, anélkül,hogy bármiféle bizonyítékát találták volna valami általa elkövetett „rossztett”-nek, a bíróság minden kapcsolatot megtiltott a gyerekeivel,kilakoltatta őt saját házából és jövedelme kétszeresét meghaladó összegű gyermek- és asszonytartásdíj,továbbá annak a válópernek, amelyet ő soha sem akart, összes költsége megfizetésére kötelezte. D.W. felakasztotta magát egy fára. British Columbia egyik legfőbb bírája az esettel kapcsolatban azt nyilatkozta,hogy az ítéletben semmi rendkívüli nem volt. Az eljáró bíró csak a gyermektartásdíjra vonatkozó szokásos irányelveket alkalmazta…
Kanadában,Ausztráliában és Angliában hivatalos személyek is beismerik,hogy a családjogi bíróságok olykor öngyilkosságba kergetik az elvált apákat. A Californiai Egyetemen kutató Augustine Kposowa a „Journal of Epidemiology and Community Health”-ben egy járványszerű öngyilkossági hullámot dokumentált. Kposowa megállapításait közvetlen összefüggésbe hozza a családjogi bíróságok ítéleteivel. Ugyanakkor,tanulmányának média kritikusai az elvált apák öngyilkossági gyakoriságát azzal magyarázzák,hogy az elvált apák mögött – ellentétben az elvált anyákkal – nincs egy kiépített,hatékony társadalmi támogató rendszer.
Miért oly gyenge az ellenzők hangja ezekben a dolgokban?
Hisz,az apák elleni háborúban egyre jobban beigazolódnak a bírósági aktivizmus,a bürokratikus túlzások és az ideologiai szélsőségek veszélyeire figyelmeztető korábbi jóslatok. A konzervatív politikusok hallgatása fülsiketítő és a konzervatív média is csak most kezd ébredezni. – A válás-ipar talán legördögibb sajátossága az,hogy annyi embert – még az ellenzőit is – képes szolgálatába állítani. Ugyanis, azáltal,hogy megoldandó problémákat teremt,majd a megoldáshoz állami pénzeket osztogat szét, a válási gépezet mindenkit érdekeltté tesz az apátlan gyermekekben. Még a kritikusait is! Mert így nekik is lesz mit kritizálni!
Kanadában és az USA-ban a családon belüli erőszakkal kapcsolatos törvénykezés könnyen szerzett szövetségi pénzeket adományoz az egyes tartományoknak illetve államoknak. Ezeknek a pénzeknek a címzettjei sokszor a helyi rendőri szervek. Így ők sokszor többet foglalkoznak az apák,semmint a bűnözők üldözésével. Hasonlóképpen: a gyermektartásdíj behajtást is szövetségi pénzekkel ösztönzik. Minden egyes beszedett dollár után a helyi kormányzatok prémiumot kapnak. Így pénzzel töltődnek fel a helyi büdzsék és a helyi hivatalnokok még nagyobb buzgalommal igyekeznek újabb és újabb pénzeket kisajtolni azoktól az elvált apáktól,akiket korábban ők kényszeritettek a válásra.
Különösen ellentmondásosak azok az állami programok,melyek „az apaság előmozdítása” összefoglaló címkét viselik. Ezek során az állam pénzzel segíti a helyi kormányzatokat és szervezeteket,hogy pl.az apákat „újraegyesítsék” gyermekeikkel. Ez azonban csak egy képmutató,látszólagos segítség! Hisz, ezeket az apákat és gyermekeket korábban maga az állam választotta szét!Az a program,amelyet úgy reklámoznak,hogy „segítsük elő a láthatást és kapcsolattartást” valójában azt jelenti: az apáknak fizetniük kell azért,hogy gyermekeiket intézményekben - „kapcsolat ügyeleteken” - felügyelet mellett rövid ideig láthassák. – Vagy a „bátorítsuk a helyes apaságot” című program keretében államilag fizetett hirdetésekben színészek az apákat úgy ábrázolják mint akik elhagyják családjukat és gyermekeiket. – Az egyik USA állam azért kap szövetségi pénzsegélyt,hogy a gyakorlatba próbálja átültetni „Az apaság 5 alapelvé”-t. Az egyik alapelv: „Szeresd a gyermekeimet!” Egy másik: „Mindenkor mutasd ki tiszteletedet gyermekeim anyja iránt!” - Az ember csak áll és csodálkozik: vajon az állam milyen büntetéssel fogja sújtani azokat az apákat,akik nem mutatnak elegendő „szeretetet” és „tiszteletet”.
A kényszer-válás nem egyszerűen csak a zsarnokoskodó bírók,lelkiismeretlen ügyvédek és vaskalapos feministák eszköze,de egy új politikai osztályé is,amelyiknek az az érdeke,hogy állami ellenőrzés alá vonják az élet magánszféráját. Nem rég két konzervatív tudós azt állította a „Journal of Political Economy” hasábjain,hogy az államgépezet huszadik századi hatalmas mértékű megnövekedésének okai jórészt a nők. A nők,akik szavazati joghoz jutottak. Mert nem annyira a férfiak,hanem a nők teremtették meg szavazataikkal a „jóléti államot”. „De miért különböznek a férfiak és nők politikai érdekei?” – teszi fel a kérdést John Lott ésLarry Kenny. „Ha nem lennének válások…a férfiak és nők érdekei nyilvánvalóan szorosan összefonódnának.” A kérdésük felvetésében benne rejlik a válasz is: miként a válások és „elhagyások” száma folyton csak emelkedik,akként növekszik azon nők száma is, akikre ráterhelődik a gyermekek felnevelésének költsége. A konzervatívok elfogadták azt a feminista érvet,hogy az állam karja egy szükséges védőpajzs,mely megvédi a nőket - a férfiak általi „elhagyásnak” tulajdonított - válás költségeitől. Azonban a férfiak általi „elhagyás” nem tartozik a leggyakoribb válóokok közé. Ezért a jóléti állam és a terjeszkedő állami ellenőrzés nem a válás ellen védenek. Ellenkezőleg! Éppen ezek teremtik meg a válás előfeltételeit! A válás egy politikai fegyver és pedig egy támadó fegyver,melyet ugyanazon bürokratikus és ideológiai érdekek ösztönöznek,amelyek aláássák és átpolitizálják az apaságot és kiterjesztik az állam hatalmát és illetékességét,hogy aztán „kezelhessék” a következményeket!
Hát, akkor hogyan lehet megállítani az egyoldalú válás gépezetének diadalmenetét?
Kelet-Europában az ideológiai-bürokratikus diktatúrák idején a szakadár értelmiségiek egyik tézise a „politika-mentes politika” volt. Azaz: ellenezni az ideológiát,de nem ellen-ideológiával,hanem ideologia-mentességgel. Ellenezni a mindent-átpolitizálást a „civil társadalom” és a magán élet rendes menetének újjáteremtésével. Ha ma valamely társadalmi csoportnak át kell vennie ezt a filozófiát,akkor ez a csoport az apák. Mert az „apaság visszaállítására” irányuló bármely erőfeszítés vagy program / pl. a „Fathers Direct” – mai neve:Fatherhood Institute – Ford./ csak akkor lesz sikeres,ha végül is maguk az apák állítják vissza az apaságot. Szinte biztos: igazából csak az apák egyedül „menthetik meg a gyermekeket” azzal,hogy újjáteremtik a családot s benne önmagukat.
S miközben az apák ezt teszik,megnyílik előttük annak lehetősége is,hogy elkezdjék helyreigazítani a politikai kultúrát,amely 30 éven át a permanens zűrzavar mocsarába süllyedt. Az ő jelenlegi megpróbáltatásaik jól példázzák,hogy a válási „forradalom” minket valamennyiünket milyen mélyre taszított: egy szép,új,kvázi-freudi világba,ahol nem csak hagyományos intézményeket támadnak és húznak le a sárba,de magán személyeket is. Pusztán azért,mert ezek a magán személyek az emberi tekintély és méltóság – ha úgy tetszik: hatalom - legalapvetőbb poziciójában vannak: családfők! - Hogy ezek a magán személyek – családfő apák – meg fognak tudni felelni a kihívásnak vagy sem – azt majd a jövő fogja megmutatni!

Forrás: www.newswithviews.com/Baskerville/stephen3.htm
Fordította: Keresztes Csaba www.keresztescsaba.hu www.keresztescsaba.gportal.hu
csabakeresztes@freemail.hu

Üdvözlettel János Komáromból.

Sziasztok!A problémám a következő!Fiam nálam van elhelyezve véglegesen.A volt feleségem ma hozta vissza a 2 hetes nyári láthatásból.Van még egyszer 2 hét neki.A fiam sajnos rossz élményekkel jött haza.Az exem folyamatosan szid előtte és azt emlegeti neki hogy feljelent.Eddig se szívesen ment a fiam de most már egyáltalán nem akar.Ja és a mostani párja is ezt teszi folyamatosan.Van-e megoldás erre az esetre vagy vegyem saját kezembe a megoldást.Tudom nem lehet de már elegem van ebből .Nálunk itthon nem szokás szidni az exet és pocskondiázni.Most tanácstalan vagyok.Kérem aki tud segítsen.

Nagyon kedélyes, ahogyan Prof.E.Bakalar ismerteti azt az apokaliptikus jelenséget, hogy a bírák, ősi indulataiknak engedve, szembefordulnak az írott joggal.
Természetesen, mindennek van oka, de az okok megértésétől, és közreadásától nem lesz elfogadhatóbb, hogy ártatlan gyermekek és apák tömegeit nyomorítja meg a jogszolgáltatás.
A férfiakat sújtó diszkrimináció azonban, nem is csupán a bírák ösztönös, törvény elleni lázadása. A társadalmi élet más területeit is átjáró, hasonló felfogás nélkül, önmagában a jog intézményrendszerében a diszkrimináció nem maradhatna fenn.
Régebben kiegyensúlyozott, matriarchálisba hajló társadalmak léteztek Európában. Mára uralkodóvá vált a nősténysovinizmus, és a berendezkedés belső törvényszerűségei, önmozgása következtében, az alávetett kisebbségként élő férfitársadalmat sújtó diszkrimináció csak fokozódik: a társadalmi munkamegosztásban, a javak megtermelésében és elosztásában, oktatásban, egészségügyben, érdekérvényesítésben, joggyakorlásban, a férfiakat érintő kérdések megjelenítésében, … stb.
Néhány éve például, a magyar, középkorú férfiakon kihalási hullám söpört végig, ami egyes korosztályokban a nemek arányát demográfiai méretekben felborította, de a női mellfelvarrás és plasztikázás anyagi támogatására sokkal nagyobb összeg jutott, mint ennek a krízishelyzetnek a kezelésére. A tömeges elhalálozás csökkentése érdekében semmi sem történt. A két probléma sajtónyilvánosságában is óriási a különbség a ráncok és a szilikonmell javára.
Ott tartunk, hogy a férfiak átlagéletkora egybeesik a nyugdíjkorhatárral. A férfiakra azt a társadalmi szerepet osztották, hogy a szolidarítási elv alapján, a sírig tartó munkáséveik alatt kitermeljék azokat a javakat és járulékokat, amikből finanszírozhatók a nők. Években mérve néhány tétel: oktatásuk 3-6 éven keresztül /a felsőoktatásban kétszeres a nők részaránya, képzettségük viszont, ráadásul nagyrészt improduktív marad/, a gyermekvállalás első évei /1-3 év/, a nők időskori, drága szociális-egészségügyi ellátása, ami a nők alacsonyabb nyugdíjkorhatára, és hosszabb élettartama miatt kb. 7-10 év, stb.
Ez csak néhány olyan tehertétel, ami a saját létfenntartásán felül, minden férfira hárul, akár nővel él együtt, akár nem, mert ezeket a javakat valakinek elő kell állítania. Eközben a nőszervezetek egyre hangosabban követelnek a nők számára még erőteljesebb pozitív diszkriminációt, ami egyúttal a férfiak számára negatív diszkrimináció, mert senki sem fogja helyettük a költségeket előteremteni.
A férfiak nagy része, ha családot alapít, akkor elveszíti a saját vagyonát is, a továbbiakban azzal is egy nő fog rendelkezni. A férfiakat korlátlanul lehet kizsákmányolni, akár anyagi és egzisztenciális csődbe juttatni.
Még az életbiztosításért is emelt árat fizetünk, amivel a családunkról gondoskodunk, ha valami történne velünk, de ilyen apróságokat említeni sem illik. Elvégre is, a saját hibánk, hogy hamarabb halunk.
Mindezek után, a női önkény, a jog eszközeivel “törvényesen” szakíthatja el az apától a gyermekét is, aki az egyetlen értelmét adhatná ennek a újkori rabszolgamunkának.
Minden fiatalembernek járna a reális tájékoztatás az önálló élet megkezdése előtt, hogy szabadon dönthessen arról, ilyen feltételek mellett részt kíván-e venni a társadalmi munkamegosztásban, családalapításban, gyermekvállalásban. Dehát, nem véletlen az sem, hogy a házasság az egyetlen olyan szerződés, amelynél elvárás, hogy a belátási képességet tartósan korlátozó, módosult tudatállapotban kössék meg.
Nőszervezetek szerint, a házasságok negyedében a nők fizikai bántalmazásnak vannak kitéve, ami mutatja, hogy ilyen feltételek között ez az intézmény fenntarthatatlan. A megoldás részeként született távoltartási törvény egy újabb, dokumentálhatóan jó üzleti lehetőség nők számára. A férfiak számára pedig egy újabb kiszolgáltatott helyzet, amiben már bizonyítani sem kell az ellene felhozott vádakat ahhoz, hogy kitiltsák a saját otthonából.
Bármi más tevékenységet, ami 25%-ban testi sérüléssel jár, már régen betiltottak volna. Én is azt javaslom, hogy a jelenlegi jogi háttérre alapozott házasságot be kellene tiltani, mert az életre, egészségre és vagyonbiztonságra egyaránt kiemelkedően veszélyes.
Örülök, hogy a szerző kifejezte azt a bennünk élő, legtermészetesebb érzést, hogy a gyermekünkhöz fűződő bensőséges kapcsolatunkhoz az állam és jog csak egyféleképpen viszonyulhat: tiszteletben tarthatja és védheti. A felszámolásához sem alapja, sem felhatalmazása nincsen. Amikor a törvényhozó és az alkalmazó a szülő-gyermek kapcsolatot megszakítja, akkor gyermekekkel szemben követ el erőszakot. Ez az európai jogrend valódi arca.
A vérségi kapcsolat olyan eltörölhetetlen és megváltoztathatatlan természetjogi tényállás, amihez következmények fűződnek, nem csak a korpusz, hanem a természet erejénél fogva. A szülő-gyermek kapcsolat sokkal determináltabb és erősebb, mint más személyekhez, vagy csoporthoz tartozás. Megsértése az ember biológiai és társadalmi lényét is rombolja. Nem várható senkitől sem, hogy olyan társadalomban legyen kooperatív, amelyik erőszakkal megfosztja a biológiai kapcsolataitól.
Egy bírónak, ha a döntéseire tényleg erőteljesen hat az ösztönélete, akkor ezt is éreznie kellene.
Az a törvény és joggyakorlat, ami az alapvető természetjogi normákat is megsérti, nem alkalmazható az emberi életviszonyokra. A modern európai jogrend alapozását elvégző tekintélyes jogfilozófusok még hangsúlyozták, hogy nem kell, és nem szabad tiszteletben tartani a természetjoggal ellentétben álló törvényeket. Mára viszont, a nyugatias civilizáció jogi építkezése oda vezetett, hogy szembekerült a természetjogi normákkal, és a saját alapjait támadta meg.
Az emberi természettel szembenálló törvényeket nem tisztelhetjük. És a többit? Törvénytisztelő állampolgárként honnan tudhatjuk, melyek a valóban betartandó törvények, melyek a tájékoztató jellegűek, és melyek az egyebek, amikkel nem is kell törődni, ha éppen nem bírák vagyunk, akik tudják, hogy melyik törvényeket szeghetik meg?
Talán más kultúrák jogrendszeréből kellene szemléletet és megoldásokat meríteni, mert a helyzet nem csak tragikomikus, de nagyon veszélyes kezd lenni.

Keresztes Csaba
A nemek viszonya
A szexuálpszichológus szerint
Rovat: Tanulmány

A nemek viszonyának jövője című új könyvében dr. Szilágyi Vilmos a modern párkapcsolat problémáit, fejlődési lehetőségeit és a nemek viszonyának alakulását járja körül – magánéleti és társadalmi szempontból. E kötetből való az alábbi részlet...

A nemek viszonyának problematikája

A modern társadalomban a nemek viszonyát akár pozitív, akár negatív értelemben igen sok tényező befolyásolja. Ezek között sokan az első helyre teszik a biológiai tényezőket, amelyekből adódóan − a ritka interszexuális eseteket figyelmen kívül hagyva − női vagy férfi testtel születünk. Ez olyan alapvető tény, amely az állatvilágból kiemelkedő fajunkat két nagy csoportra, két nemre osztja, s ezek a fajfenntartásban némileg eltérő, bár egyaránt fontos szerepet kapnak, s a létfenntartásban is együtt kell működniük. Ezen túlmenő értékelésük azonban korántsem egyértelmű, sőt nagyon is vitatott.

Az újszülött testi neme általában könnyen megállapítható, s ettől kezdve a környezet fiúként vagy lányként kezeli a gyermeket, s ennek megfelelő viselkedést vár el tőle, nemiségünk tehát döntően befolyásolja egész életünket. Csakhogy egyrészt ezek az elvárások koronként és társadalmanként különböznek; másrészt előfordul, hogy a viselkedés nem felel meg az elvárásoknak. Mindenhol akadnak külső megjelenésükben vagy viselkedésükben férfias nők vagy nőies férfiak, sőt olyanok is, akik testi nemüket nem vállalva a másik nemhez tartozónak érzik magukat. Ez a szokásostól eltérő nevelési vagy egyéb hatások következménye lehet, s ilyenkor az egyén által vállalt ún. pszichoszociális nem (gender) részben vagy teljesen ellentétes a testi nemmel. Az ellentétes nemmel azonosuló transzszexuálisok gyakran a testi nemüket átalakító műtétekre is vállalkoznak; de enélkül is a másik nemhez tartozóként viselkednek.

A nemi szerepviselkedést, vagyis a viselkedés férfias vagy nőies jellegét tehát nem a biológiai tényezők határozzák meg, hanem a környezeti hatások, amelyek viszont igen sokfélék és egymásnak ellentmondóak is lehetnek, így az egyén akarva-akaratlanul válogatni kényszerül közöttük: bizonyos fajta hatásokat, viselkedési szabályokat, szkripteket elfogad, másokat elutasít vagy figyelmen kívül hagy. Így alakul ki a saját nemi szerepviselkedésének jellegzetes profilja is, amely aztán döntően befolyásolja viszonyát mindkét nemhez. Korunk multikulturális társadalmában sokféle nemi szerep érvényesül; ezek két nagy csoportja a hagyományos, patriarchális jellegű és az egyenlőségelvű, rugalmas nemi szerepek, amelyekről később bővebben is lesz szó. Hangsúlyozandó azonban, hogy a nemek viszonyát a magánélet és a közélet terén egyaránt főleg a kapcsolatba kerülők nemi szerepviselkedése határozza meg. Szexuális kapcsolat esetén ez csak kiegészül az erotikus és a reprodukciós, vagyis gyermeknemzést célzó viselkedéssel.

Ugyancsak szociálisan meghatározottak a nemek viszonyának módozatai és keretei. A magánélet vonatkozásában ilyenek a párkapcsolat, a házasság és a család különböző megjelenési formái; a közélet terén pedig a viszonyok jogi szabályozása, a gazdasági, kulturális életben és a politikai hatalomban való részvétel megnyilvánulási módjai, a nemek egyenjogúságának és esélyegyenlőségének lehetőségei. Minthogy az anyakönyvvezető előtt megkötött, s így legalizált házasság és a „papírformát” mellőző együttélések, párkapcsolatok között inkább csak jogi szempontból van (egyébként csökkenő) különbség, a továbbiakban a házasság említése törvényileg nem jóváhagyott együttélést is jelenthet.

A nemek kapcsolatának funkcióiról nagyon eltérő elképzelésekkel találkozhatunk. Az egyik legősibb és még ma is egyik legfontosabb a fajunk fennmaradását biztosító reprodukció, bár ez sokat veszített korábbi jelentőségéből, s ma már a Föld túlnépesedése folytán korlátozásra szorulna. Másik jelentős funkciója a feszültségek élvezetes oldása, a szexuális kielégülés biztosítása. Ez a két funkció szorosan kapcsolódik a biológiailag megalapozott szükségletekhez, de változékony intenzitású lelki igényeket is kielégít. Etológusok, például Csányi Vilmos ide sorolják még a párkapcsolat erősítésének funkcióját (Csányi 2006), ami azonban nem mindig működik, mert a kapcsolat jellegétől, minőségétől és körülményeitől függ. De ezen kívül is egész sor pszichikus igény kielégítését biztosíthatja vagy segítheti a nemi kapcsolat; így például kommunikációs, érzelemgazdagító, sőt személyiségfejlesztő funkciójáról is beszélhetünk, ezek azonban változékonyak és negatív hatásúakká is válhatnak.

Válságjelek a nemek viszonyában

Számos jel szerint a szexuális párkapcsolatok mai világválsága sajnos hazánkban is nyilvánvaló, hiszen például egyre kevesebb házasságot kötnek, a házasságok közel kétharmada pedig felbomlik. Ugyanakkor egyre többen házasságot sem kötnek, csak hosszabb-rövidebb ideig együtt élnek vagy a szingli életformát választják. Ennek folytán nálunk egyre kevesebb gyermek születik, aminek következtében a magyarság létszáma is erősen fogy, határainkon belül és azokon kívül egyaránt. A párkapcsolatok válsága tehát valójában az egész magyar nemzet válságát jelenti. Épp ezért megdöbbentőnek tűnhet, hogy az illetékesek ezt voltaképpen figyelmen kívül hagyják, így éppen a legszükségesebb intézkedésekre nem kerül sor. Meggondolandó ugyanakkor, hogy egy gazdasági világválság közepette a népesedés- és családpolitika lehetőségei erősen korlátozottak, és hasonló a helyzet az egészség- és szociálpolitika vagy a köznevelési és ifjúságpolitika terén is. Közismert, hogy növekszik a nemi úton terjedő fertőzések száma, a szexuális funkciózavarok már népbetegség jellegűvé váltak, a tizenéves lányoknál pedig egészen fiatal korban is előfordulnak nem kívánt terhességek, mert sem otthon, sem az iskolában nem kapnak megfelelő szexuális nevelést.

A helyzet romlásának okaként sokan az úgynevezett szexuális forradalmat emlegetik, amely a szabadság helyett szexuális szabadosságot (például gyakori partnerváltást, prostitúciót) és erkölcsi anarchiát teremtett, s mintegy „Isten büntetéseként” nyakunkra hozta az AIDS világjárványt. Ebből aztán arra következtetnek, hogy vissza kell térni a szigorúan vett valláserkölcshöz, mert csak ez biztosíthatná az erkölcsi válság leküzdését. Azonban valóban megoldást jelenthet-e, ha a szélsőséges liberalizmus szélsőséges konzervativizmusba csap át? S egyáltalán: indokolt-e a válság okaként a hírhedt szexuális forradalomról beszélni, amely állítólag az 1960-as és 1970-es években következett be a nyugati világban?

Mit jelentene valójában egy szexuális forradalom? A „forradalom” mindig alapvető és gyorsan, drasztikusan végbemenő társadalmi változásokat jelent. Az említett időszakban azonban semmi ilyesmi nem történt; csupán egy liberálisabb szexuális viselkedés volt megfigyelhető egyes nyugati országokban, egyrészt a szexuális tabu csökkenésének, a pornográfia és prostitúció terjedésének következtében, másrészt azért, mert az említett időszakban jelentek meg és terjedtek ott el a fogamzásgátló tabletták. Ezek kétségtelenül biztonságosabbá tették a nem kívánt terhességek elleni védekezést, ami ugyanúgy megnövelte a szexuális kapcsolatot kezdeményezők biztonságérzetét, mint a gyakoribb nemi betegségek gyógyíthatósága az antibiotikumok révén.

Ám ez korántsem jelenti azt, hogy ma már, ha kevesebb is, de csak kívánt gyermek születik, hiszen a fogamzásgátló módszereket még ma sem ismertetik intézményesen a szexuális kapcsolatokat kezdeményezőkkel (vagy elfogadókkal); ezért sokan tájékozatlanok, vagy anyagi okok miatt nem tudják megszerezni a szükséges eszközöket. Ez különösen a fiatalokra érvényes, akik az utóbbi évek vizsgálati adatai szerint egyre korábbi életkorban, átlagosan 15-17 évesen létesítik az első szexuális kapcsolataikat, és ezzel kiteszik magukat a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő fertőzések veszélyeinek. Mindez aligha nevezhető forradalmi átalakulásnak a szexuális viselkedés terén; nem is említve a nemek viszonyát, amely ma is patriarchálisan meghatározott, vagyis férfiuralom érvényesül, a nők helyzete pedig több szempontból továbbra is hátrányos: a foglalkoztatás és bérezés terén éppúgy, mint a hatalmi funkciók gyakorlása esetében. Az utóbbinak szemléletes mutatója, hogy hazánkban a nők aránya az országgyűlési képviselők között 50% helyett alig 10% körüli − szemben például Svédországgal, ahol 46%.

Válságmegoldási próbálkozások

Egyes nyugat-európai országokban már évtizedekkel ezelőtt felismerték ezeket a veszélyeket, és a nők esélyegyenlőségének biztosításával, valamint a szexuális felvilágosítás és nevelés intézményesítésével igyekeztek megelőzni azokat. Svédországban például már az 1950-es évek közepén kötelezővé tették az iskolai szexuális nevelést, s ezt 1969-ben az NSZK-ban is bevezették. Hazánkban az 1970-es évek elején előfordultak ugyan hasonló célú próbálkozások, például 1974-ben a népesedési kormányhatározat előírta többek közt a „családi életre nevelés” bevezetését a tizenéves diákoknak tanévenként egy-két órában, de a pedagógusok felkészítéséről elfelejtettek gondoskodni. Így azok nem is nagyon vállalkoztak erre; jó esetben meghívtak egy orvost vagy más szakembert, hogy tartson egy felvilágosító órát. Még ma is hasonló a helyzet, hiába jelentek meg korszerű segédkönyvek a szexuális nevelésről.

Hazánkban a rendszerváltás ellentmondásos fordulatot hozott a nők helyzete és a szexuális párkapcsolatok terén is. A pártdiktatúra látszólag baloldali, „szocialista” ideológiája helyett liberális vagy konzervatív, polgári irányzatok kerültek előtérbe a piacgazdaságra alapozott, fogyasztói társadalomban. Szabad teret kaptak az üzleti érdekek; hódító útra indult a pornográfia és a prostitúció. Ezek ellenhatásaként pedig megerősödtek a vallásos, konzervatív törekvések, amelyek a tudományosan megalapozott és intézményes szexuális nevelést is veszélyesnek tartották, és sokféle módon akadályozták. Ezért a közvélemény számára a nemiség többnyire még ma is veszélyesnek, kerülni- és titkolnivalónak tűnik. Kevesen ismerték fel, hogy az emberi életnek alapvető tényezőjéről van szó, ami nálunk sokkal bonyolultabb, mint az állatvilágban, ezért tanulást és felkészültséget igényel. E nélkül ugyanis a szexuális viselkedésben és a nemek viszonyában inkább kedvezőtlen, véletlenszerű biológiai és szociokulturális hatások érvényesülnek, mégpedig többnyire tudattalanul. A párkapcsolatok problémái ma leginkább három nagy kérdéskörben váltanak ki aggályokat és bizonytalanságot:

1. a szerelem és hűség kérdésében (beleértve a külső kapcsolatokat is)

2. a gyermekvállalás és -nevelés kérdésében

3. az egyenrangúság társadalmi feltételeinek megteremtésében

Érdemes bevezetésül néhány pszichológiai alapkérdést áttekinteni. A szerelemmel kapcsolatos problémák és aggályok alapja a szerelemkultusz, amiből az a felfogás következik, hogy a házasságnak szerelmi házasságnak kell lennie, mert a kettő erkölcsileg összetartozik, ezért nem szabad elválasztani. Ez a felfogás az utóbbi két-háromszáz év során mélyen beleivódott a köztudatba, és mintegy ideológiai alapját képezte a kizárólagossági törekvéseknek, amelyek valójában elsődlegesen a tulajdonosi szemléletből adódtak. Tipikus összegzése ennek a beállítottságnak ez a vélemény: „Semmit sem ér az olyan házasság, amelyben nincs már szerelem!” Ugyanakkor szociológiai vizsgálatokból tudjuk, hogy a házasságok alig néhány százalékában található a házasság első néhány éve után is szerelem − és rendszerint akkor is csak az egyik fél részéről. Így a házasságok túlnyomó többségének értelme megkérdőjelezhető lenne, ha elfogadnánk az „örök, házastársi szerelem” kritériumát. Nem csoda, hogy sokakat foglalkoztatnak ilyen kérdések:

• Szabad-e intim szexuális kapcsolatot fenntartani szerelem nélkül?

• Lehet-e a szerelem egész életre szóló, s ez hogyan érhető el?

• Egyáltalán érdemes-e a házasságot szerelemre alapozni?

• Baj-e, ha nem egyidejűleg múlik el a házastársi szerelem?

A hagyományos szemlélet − legalábbis a legutóbbi két évszázadban − szoros kapcsolatot látott a szexuális érintkezés és a szerelem (no meg a házasság) között, ezért a szerelem nélküli szexuális kapcsolatokat elítélték. Fontos problémának látszott a szerelem csökkenése, sőt elmúlása, valamint egy újabb szerelem feltűnése is. Ugyanis sokan épp a kialakult szerelemkultusz folytán különleges előjogokat, sőt szinte misztikus erőt tulajdonítottak a szerelemnek, s ezért féltették a házasságot egy új szerelemtől. Tipikus vélemény, hogy „a futó kaland nem olyan veszélyes, mint az új szerelem”, vagyis az aggódó nők a mélyebb érzelem nélküli, futó (akár fizetett) kalandokat könnyebben elfogadták partnerüknél. Arra nem gondoltak, hogy aki ezekhez hozzá szokik, az már a házastársával sem lesz képes mélyebb érzelemre, s ugyanúgy elvárja bármikor a szexuális „szolgáltatást”.

Tény, hogy a szerelem és a tőle állítólag elválaszthatatlan kizárólagosság főleg a nőknek okoz gondot. Talán azért, mert ők sokkal inkább „érzelmi lények”, mint a férfiak? Bizonyára. (Ahogy egyikük mondta: „Akibe beleszeretek, ahhoz akarok tartozni!”) Azonban talán még fontosabb, hogy sok nő − okkal vagy ok nélkül − ma is kiszolgáltatottnak érzi magát, és azért tudja nehezebben elfogadni a szabad kapcsolatteremtést, mert fél a férje vagy élettársa elvesztésétől, illetve attól, hogy aztán már nem talál újabb, megfelelő partnert, különösen ha már gyermeke is van. Ez lehet az oka annak, hogy náluk újabban erősebb a partner kisajátítására irányuló törekvés, ami persze a férfiakra még inkább jellemző; ezért is viselik el nehezen az intim partnerük esetleges külső kapcsolatát. Nem mondható tehát, hogy akár a férfiaknak, akár a nőknek könnyebb a helyzete e téren − bár egyes vizsgálatok szerint eltérően ítélik meg az érzelmi és a szexuális kizárólagosságot. Ez azonban viszonylagos. Sokan azt hiszik, hogy csak egyetlen partnert lehet „igazán szeretni”; ezért képtelenek az osztozkodásra, a hűséget pedig azonosítják az érzelmi és szexuális kizárólagossággal, ami, mint látni fogjuk, szociokulturális előítélet.

A pszichoszexuális fejlődés szerepe

A szerelem és a hűség misztifikálása főleg a fogalmak tisztázatlanságából adódik. A szerelmi élmény sokfélesége ugyanis könnyen azt a látszatot kelti, hogy tulajdonképpen meghatározhatatlan és befolyásolhatatlan. Tény, hogy sokféle lelki (és testi) állapottal kapcsolódhat össze a szerelem, amelynek lényege viszonylag tartós érzelmi kötődés valakihez (vagy valamihez), akitől fontos, egyéni szükségletek kielégítése várható. Az érzelmi kötődés képessége azonban nem születik velünk, hanem életünk során alakulhat ki kisebb-nagyobb mértékben. Alapja a szeretetképesség, amelynek forrása a szülőtől vagy más gondozó személytől az élet első éveiben kapott szeretet és szükséglet-kielégítés. Ez a tanulási folyamat nyilvánul meg a Sigmund Freud által elemzett Ödipusz-komplexusban és annak megoldásában is.

A szülőkön, mint elsődleges kötődési „objektumokon” kívüli érzelmi kötődés már az óvodás korban jelentkezhet egy hasonló korú társ irányában, és ezzel megkezdődik a szerelmi képesség fejlődése. Ennek különböző szakaszai vannak, az éretlen gyerekszerelemtől a diákszerelmen keresztül a többé-kevésbé érett felnőttszerelemig. Tehát itt is tanulási folyamatról van szó, a személyiség pszichoszexuális fejlődésének egyik fő vonaláról, amely azonban a kedvező feltételek hiányában bármikor elakadhat. A szerelmi képesség ezért ápolásra és fejlesztésre szorul; ami nevelő vagy terápiás hatások révén biztosítható. Ám ha a szerelmi képesség kialakulása a pszichoszexuális fejlődés egyik fő vonulata, akkor azt se tévesszük szem elől, hogy maga a pszichoszexuális fejlődés a személyiség fejlődésének egyik fő irányvonala, és egyaránt szorosan kapcsolódik a pszichoszociális, az affektív és a kognitív fejlődéshez. Ebben a kölcsönhatásban alakulhat ki a pszichoszexuális és a párválasztási érettség, s ezek teszik lehetővé az intim, szexuális párkapcsolatok tartós harmóniáját. Jelentőségük a pályaválasztási érettséghez hasonlítható. Élete során ugyanis mindenkinek két sorsdöntő feladatot kell megoldania: a pályaválasztást és a párválasztást. Érdemleges és intézményes felkészítést azonban egyikre sem kap, bár a pályaválasztást az iskolai tanulmányok valamelyest előkészítik. A párválasztás és az érzelmi-erotikus harmónia megalapozására viszont sem a család, sem az iskola, sem más intézmény nem fordít gondot. Így ez legtöbbször „ösztönösen”, vagyis találomra történik, egy véletlenül bekövetkező szerelem alapján, amely mögött különféle egyéni érdekek rejlenek.

Sok fiatal felnőtt szinte csodaként várja a véletlenül beköszöntő „nagy szerelmet”, de senkiben sem találja meg kielégítően, mert szerelmi képessége fejletlen. Mások meg nem értik, hogyan múlhatott el olyan gyorsan az alig kialakult szerelem, s hogy ez esetben mi a teendő. Kevesen tudják, hogy a szerelemnek – éppúgy, mint a szeretetnek és általában az érzelmi kötődésnek – fokozatai vannak, s az első, többnyire szenvedélyes és lángoló szint a beteljesülés és együttélés során apránként elmúlik; bár újabb fellángolások előfordulhatnak. A nem lángoló, csak „parázsló”, testvéries vagy baráti érzelmek ugyanakkor kielégítően biztosíthatják a párkapcsolat harmóniáját.

Fiatal felnőttek házasságainak vagy együttéléseinek egyik fontos, esetleg a legfontosabb célja és funkciója a gyermekvállalás, vagyis a családalapítás és gyermeknevelés.

A párkapcsolat csak a gyermekvállalással válik családdá (rendszerint kétgenerációs „magcsaláddá”). A hagyományos nemi szerepek szerint ez elsősorban a nő számára fontos. Az ezt alátámasztó ideológia szerint a nő fő hivatása az anyaság; egyes elméletek szerint a nők „anyai ösztönnel” születnek, tehát ösztönösen vágynak az anyaságra, mint létük legfőbb értelmére. Ennek ugyan ellentmond, hogy egyre több nő nem hiányolja, sőt tudatosan kerüli az anyaságot, ami azt mutatja, hogy semmiféle „anyai ösztön” nem működik; a nők anyaságra nevelése pedig már korántsem olyan hatékony, mint régebben, s egyre inkább a szabad választás és tudatos családtervezés érvényesül. Itt is probléma azonban a szexuális nevelés hiányából adódó tájékozatlanság, a fogamzásgátló módszerek nem megfelelő ismerete vagy hozzáférhetetlensége, a művi abortusz alkalmazása, és nem utolsósorban a szülői szerepre való alkalmatlanság vagy éretlenség.

Ez részben a pszichoszexuális és párválasztási éretlenségből adódik, de nem azonos azzal, mert többletfelkészültséget igényel mind a nő, mind a férfi részéről. A gyermekgondozás és -nevelés ugyanis sokféle, bonyolult feladatot jelent, amit eddig inkább csak véletlenszerű megfigyeléssel lehetett elsajátítani, s ez komoly nehézségekhez és kudarcokhoz vezetett.

Kevesen tudják felmérni, hogy a gyermekvállalás és -nevelés milyen megterhelést jelent a párkapcsolat és a szülőségre vállalkozók számára, különösen a gyermek első néhány életévében. Ennek „átvészelése” különleges felkészülést, rugalmas szerepviselkedést és stabil kapcsolatot igényel. Igen sok párkapcsolat „belerokkan” a gyermekvállalásba, mert az gyakran véget vet az addigi szexuális harmóniának, és ez fogékonnyá teszi a férfit a külső szexuális kapcsolatokra. A gyermekgondozás által leterhelt anyáknak többnyire fogalmuk sincs, hogyan oldhatnák meg ezt a problémát. Sokan a gyermekükben keresnek menedéket, érzelmileg egyre jobban kötődnek hozzá, tőle várják szeretethiányuk pótlását, ezért gyakran kényeztetik is. Partnerük esetleges félrelépését főleg a gyermek előtt titkolják. Többnyire félnek attól, hogy gyermekük és a szülő-gyermek viszony károsodna, ha kiderülne egy külső kapcsolat. El sem tudják képzelni, hogy egy külső kapcsolat, amely nem titkos, ne okozzon konfliktust vagy elhidegülést köztük és a gyermekük között, aki „ezt úgysem értené meg”, s választania kellene, hogy melyik szülővel legyen szolidáris, kivel azonosuljon, kihez kötődjön. Ám, mint látni fogjuk, nyitott párkapcsolatban ez másként alakul.

A nemek erőviszonyai

A nemek esélyegyenlőségének útjában még ma is jelentős társadalmi akadályok állnak, és ezek legfőképpen az évezredes patriarchalizmusra, a férfiak gazdasági és hatalmi fölényére vezethetők vissza. Ez ugyan a legutóbbi évszázadban egyre ingatagabbá vált, mégpedig számos tényező, köztük a női emancipáció és az erősödő nőmozgalmak következtében, ám korántsem tűnt el a színről sem a magánéletben, sem a közéletben vagy a munkaerőpiacon. A tartós együttélést megvalósító szexuális párkapcsolatokban többnyire ma is elvárják a nőtől, hogy vállalja a háztartásvezetés és gyermekgondozás „nőknek való” feladatait, szolgálja ki a családot, még akkor is, ha közben dolgozni jár és önálló jövedelme van. (Ami általában jóval kevesebb, mint a férfié.) Az otthoni „második műszak” miatt igen sok nőnek nincs tetszés szerint eltölthető szabadideje, a családtól némileg független magánélete, rokonokkal, barátnőkkel vagy másokkal ápolható kapcsolata. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha partnere vállalná, hogy hasonló arányban kiveszi a részét az együttélésből és a gyermekvállalásból adódó feladatok megoldásából. Ettől azonban ma még elég messze vagyunk.

Nehezen leküzdhető akadályt jelent az a makacsul tovább élő felfogás is, amely a nőiességet a lágysággal, engedékenységgel, a határozott döntések és kezdeményezések előli kitéréssel, általában a passzivitással azonosítja. A lányokat évszázadokon át arra nevelték, hogy az „igazi nő” a családjáért minden áldozatra kész, s szolgálatkészen teljesíti „férjurának” minden óhaját. A férfiak jelentős része ma is ezt várja tőlük, bár a mai nők már egyre kevésbé hajlamosak erre − annak ellenére, hogy a férfiasságot közülük is sokan az erővel, aktivitással és dominanciával asszociálják, s mindezt természetesnek, vele született tulajdonságnak tartják.

Ezekről a hagyományos nemi szerepekről azonban kiderült, hogy nem genetikailag kódoltak, hanem a patriarchális társadalom termékei. Funkciójuk, hogy megerősítsék azt a szociális egyenlőtlenséget, amelyre épülnek. Az egyenjogúság ellenfelei mindig hivatkoznak a „természetes nemi különbségekre”, hogy férfikiváltságaikat fenntarthassák, a nőket pedig a magánéletben és a közéletben egyaránt alárendelt helyzetbe szorítsák. Ez a hatalmi harc egyre több konfliktust eredményez. Még erősen tartja magát az évezredek óta érvényesülő kettős erkölcs, amelynek normái a nők számára sokkal szigorúbbak, főleg a szexuális viselkedés terén. Korábban jogilag is alátámasztott, drasztikus eszközökkel kényszerítették ki a „női erényeket”, vagyis hogy a nő kizárólag az ő „urának” legyen a tulajdona. Ma ugyan elvileg sokan elfogadják, hogy amit szabad a férfinak, azt szabad a nőnek is, ám a férfiak többsége hajlamos a féltékenységre, és „tulajdonának megőrzése érdekében” mindenre képes.

Így a nők önérvényesítése csaknem minden téren, de főleg a szexuális szabadságjogok terén ma is csak nehezen, komoly veszélyek vállalásával, és inkább csak titokban valósulhat meg – ezért sokan eleve lemondanak róla. Féltik önmagukat, megszokott partnerüket és gyermeküket, s inkább magukba fojtják a más férfiak iránti érdeklődést, néha még akkor is, ha szerelmesek lesznek egy külső személybe. A férfiak viszont ritkán hoznak ekkora áldozatot; legfeljebb úgy intézik, hogy lehetőleg ne derüljön ki a külső szexuális kapcsolat. Ha ez mégis megtörténik, letagadják, jelentéktelennek tüntetik fel, vagy ígéretet tesznek arra, hogy abbahagyják; esetleg bizonygatják, hogy nem ők a hibásak. Ez többnyire válságot hoz létre a párkapcsolatban, s ezzel együtt a szakítás vagy a megújulás lehetőségét is megteremti. Hasonló a helyzet a nő külső kapcsolatának kiderülése vagy bevallása esetén is; ezt azonban a férfi partner többnyire nehezebben viseli el.

Bármilyen okból kerül is válságba egy szexuális párkapcsolat, a legtöbb pár nem rendelkezik a válság megoldásának módszereivel és a konfliktuskezelés konstruktív technikáival. Ezek hiányában sokan a különböző elhárító, énvédő mechanizmusokkal próbálkoznak, például nem vesznek tudomást a bajokról, az időre bízzák a megoldást, kerülik a konfliktust kiváltó helyzeteket és így tovább. Külső kapcsolat esetén előfordulhat, hogy valamelyikük megemlíti a szexuális magánéleti jogok vagy a nyitott kapcsolatok gondolatát, de ezzel nem nagyon tudnak mit kezdeni. Egyrészt csak hallomásból, felszínesen vagy hiányosan ismerik, másrészt rögtön egész sor aggály merül fel ezzel kapcsolatban. Ezek közé tartozik napjaink félelmes, járványos betegsége, a HIV-fertőzéssel szerezhető immunhiány, az AIDS, amely sokak szerint gyakorlatilag lehetetlenné teszi a szexuális nyitottságot. Eltekintve attól, hogy ez csak az egyik, s nem a legfontosabb oldala a nyitott kapcsolatoknak, az aggályoskodók figyelmen kívül hagyják, hogy a szexuális nyitottság nem azonos a promiszkuitással, a partnerek gyakori váltogatásával, hanem inkább megteremti a lehetőségét egy-egy tartósabb, külső kapcsolat létrejöttének, a fertőzések elleni védekezésnek pedig megbízható módjai vannak.

Akadályok és perspektívák

A legfőbb nehézség abból adódik, hogy az új életstílus kialakítása mélyen gyökerező előítéletekbe ütközik. Csak fokozza a nehézséget, hogy ezek az előítéletek többnyire nem is tudatosak, nem megfogalmazottak; az emberek legtöbbször maguk sem tudják, miért gondolkoznak úgy, ahogy, csak belső ellenállást éreznek, veszélyesnek, képtelennek, megvalósíthatatlannak érzik mindazt, ami tudattalan beállítottságukkal ütközik. Így elkezdenek kapaszkodni abba, amit eddig biztosnak és magától értetődőnek tartottak, ezért aztán vagy „sürgősen elfelejtik” a változtatás szükségességét és lehetőségét, vagy érdekesnek, de lehetetlennek tartják azt, esetleg rásütik a szabadosság, erkölcstelenség bélyegét, és így tovább. A kényelmetlen témák elhárításának egyik gyakori módja, hogy tréfálkoznak, viccet csinálnak belőle, a szexualitással kapcsolatos viccek tömege tanúskodik erről. Előre látható volt, hogy a nyitott házasság és kapcsolat is vicctéma lesz, ha bekerül a köztudatba, és az elmúlt évtizedek humortermése ezt bőven igazolta. Felmerülhet a gyanú, hogy éppen azok gyártják vagy élvezik az ilyen vicceket, akik esetleg nem mernek szembenézni elromlott kapcsolatuk problémáival. Ha valamit nem merünk megtenni, de tudunk rajta viccelődni, akkor megkönnyebbülünk, és egy kicsit felmentve érezzük magunkat. A humor ugyanis nagyon jelentős eszköze a problémák megkerülésének, elhárításának, mert megnehezíti, hogy komolyan vegyük az adott témát. Ami a viccelődést és általában az elhárítást lehetővé teszi, az csaknem mindig a túlzásba vitel, a félremagyarázás vagy a túlzott leegyszerűsítés.

Az alapvető dilemma, hogy össze kellene egyeztetni egyfelől a szabadság és változatosság, másfelől a biztonság és a stabilitás iránti igényeket. Ezt eddig még csak egyéni, magánéleti téren sikerült kikísérletezni, társadalmi szinten az igények egyik csoportját erősen korlátozták; az egyeztetést lehetetlennek tartották és nem vették komolyan. Félreértések persze akkor is előfordulnak, ha valaki igyekszik komolyan venni a kapcsolatkorszerűsítés lehetőségét.

Az egyik indok szerint, mellyel a feladat elől akarnak kitérni, ha a párválasztás sikeres, nincs szükség külső kapcsolatokra, hiszen egy kis alkalmazkodással a partnerek mindent megtalálnak egymásban, amire szükségük van. Ez elvileg valóban nem lehetetlen, a kérdés azonban az, hogy milyen kompromisszumok árán. A párkapcsolat tartós egyensúlyát a kizárólagosság hosszabb távon rendszerint csak túl nagy áldozatok révén biztosítja.

Társadalmi szempontból a nemek közötti viszony alakulásának többféle perspektívája lehetséges. Ezek közé tartozik például a már erősen megingott és dekadens patriarchális rendszer revitalizációja, vagy olyan fölszámolása, amely matriarchális berendezkedést, nőuralmat eredményez. Ezt alátámasztani látszik, hogy biológiailag a nők az erősebb nem (átlagéletkoruk jóval hosszabb, mint a férfiaké); azonkívül a fajfenntartás szempontjából ők tűnnek fontosabbnak, hiszen ők hordják ki az utódokat.

Ezzel kapcsolatban figyelmet érdemel az is, hogy a férfiak gyermeknemző potenciája a jelek szerint csökkenőben van (fogyatkozik az életerős spermiumok száma), és ide tartozik a spermabankok, a mesterséges megtermékenyítés és főleg a klónozás (amit „szűznemzésnek” is nevezhetünk) kérdésköre is.

A monogám párkapcsolat még ma is fejlődőképes, és a szabad egyéni fejlődés, az önmegvalósítás nem áll ellentétben a házastársi vagy élettársi közösség fejlődésével. Sőt, a kettő feltételezi egymást. A korszerű párkapcsolatban a két egyéni fejlődés olyan egésszé integrálódik, amely több, mint a részek összege, de ugyanakkor a részek mégsem veszítik el önállóságukat. Minél szabadabban és lendületesebben fejlődünk egyénileg, annál többet tudunk nyújtani egymásnak, annál tartalmasabb lesz a párkapcsolatunk. Ennek magyarázata, hogy míg a hagyományos házasság zárt energiarendszerhez hasonlóan működik, amelyre az energia-eloszlás (entrópia) szabálya érvényes, addig a korszerű párkapcsolat nyitott energiarendszerként működik, mivel itt a partnerek a külön élményekből, külső kapcsolatokból nyert energiát, fejlesztő hatást is „betáplálják” a házasságukba. Ezáltal az ilyen kapcsolat összehasonlíthatatlanul dinamikusabbá, fejlődőképesebbé válik, egyre újabb lehetőségeket tár elénk, és kiszélesíti lelki-szellemi látóhatárunkat. Az igazán korszerű, kreatív párkapcsolatban megnövekszik az úgynevezett csúcsélmények valószínűsége, a nemek viszonyának ilyen irányú alakulását pedig a modern szexológiai ismereteken alapuló szexuálpolitika elősegítheti és meggyorsíthatja.

Dr. Szilágyi Vilmos

Szilágyi Vilmos: A nemek viszonyának jövője. Egyenrangúság, nyitottság, önmegvalósítás. Háttér Kiadó, Budapest, 2010.

A szerző honlapja: www.szexualpszichologia.hu

Más írások a Szívtárs Online-on Szilágyi Vilmostól és Szilágyi Vilmosról:

Párválasztásaim • Párkapcsolati kultúránkról • Dr. Buda Béla ajánlja dr. Szilágyi Vilmos könyvét • Portré dr. Szilágyi Vilmosról • Az erőszak megnyilvánulásai • A nemek viszonyának jövője

(x)

E-mail a szerzőnek

A rovat további cikkei
Új vírus: szinglikór | Tanulmány

A család a gyökér | Tanulmány

Magányűző hídverés | Az írás haszna. Miért írunk naplót? * Tanulmány

Szerelem és szexualitás | A párkapcsolatok metafizikája

Szerelem és szexualitás 2. | A párkapcsolatok metafizikája

Családformák és együttélési minták | a mai magyar társadalomban

Szükséged lehet rám! | Adjunk lehetőséget az idősebb korosztálynak az önmegvalósulásra

A mintaadó média | és egy kis párkapcsolat

Agygyakorlatok zendülőknek | Ökoutazás

Szerelem és szexualitás 3. | A párkapcsolatok metafizikája

A házasság | – ami „A nő felemelkedése és tündöklése” c. könyvből kimaradt

Féltékenység és erőszak |

A válás lélektani tényezői | Pszichoterápiáról mindenkinek

Lehet-e férfi és nő között barátság, és ha igen, miért nem? | Tények és tévhitek

Brutális értelmiségi válások | Egy ma is aktuális régi írás

A szerelemről | – szellemi szempontból

» Lapszámaink

Legolvasottabb fórumok

Vonzás elve
U.hsz: sándor lászló,
2010-07-07 20:46:01

Miért nem kedvelik a férfiak az okos nőket?
U.hsz: Kíván-csi,
2010-05-30 16:07:05

Cyberszex és virtuális szerelem
U.hsz: R.I.A.,
2010-05-11 11:48:50

Leglátogatottabb közösségek

1 tag Méhecskék a kaptárban
2010-07-14 06:39:56

62 tag Új párkapcsolat kialakítása 35 éves kor után
2010-07-11 11:23:07

35 tag Szerelem
2010-07-05 17:13:36

PUBLIKÁTOR

sajtóegyesület

SEGÍTSEN ÖN IS!

findI

» Apróhirdetés » Névjegy » Impresszum » Reklámáraink » Átjáró

Keresztes Csaba
A Szexológiai Világszövetség és az Egészségügyi Világszervezet/World Health Organisation/ közös nyilatkozata a szexuális egészségről és a szexuális jogokról /2004/:

Nyilatkozat

A szexualitás minden ember személyiségének integráns része. Teljes kibontakozása az olyan emberi alapszükségletek kielégítésétől függ,mint az érintés,az intimitás, érzelemnyilvánítás, élvezet,gyengédség és szeretet szükséglete. A szexualitás az egyén és a társadalom interakciójában szerveződik. Teljes kibontakozása az egyéni,az interperszonális és a társadalmi jóllét szempontjából egyaránt fontos. A szexuális jogok univerzális emberi jogok, amelyek minden ember vele született szabadságán,méltóságán és egyenlőségén alapulnak. Ahogyan az egészség alapvető emberi jog,ugyanilyen a szexuális egészség is. Az emberek és társadalmaik egészséges szexualitásának biztosítása érdekében az alábbi szexuális jogokat minden társadalomnak el kell ismernie,támogatnia és védelmeznie kell. A szexuális egészség olyan környezetben jöhet létre,amely a szexuális jogokat elismeri és tiszteletben tartja.
1. A szexuális szabadság joga. Ez lehetővé teszi az egyén teljes szexuális potenciáljának kifejeződését,azonban mindig és minden helyzetben kizárja a szexuális kényszer,kihasználás és visszaélés minden formáját.
2. A szexuális autonómia és a nemi szervek sértetlenségének és védelmének joga. Ez megadja a saját nemi élettel kapcsolatos,autonóm döntések lehetőségét,összhangban a személyes és szociális,etikai értékekkel. Jelenti egyben a saját test kontrollját és élvezetét bármiféle kínzás,csonkítás vagy erőszak nélkül.
3. A szexuális magánélet joga. Ez jogot biztosít a személyes döntésekre és viselkedésre az intimitás vonatkozásában mindaddig,amíg nem sérti mások szexuális jogait.
4. A szexuális egyenlőség joga. Ez mentességet biztosít mindenfajta diszkriminációtól,amely a nemi hovatartozás,a szexuális orientáció,az életkor,az etnikai hovatartozás,a szociális osztály,a vallás vagy a testi és értelmi fogyatékosság alapján történne.
5. A szexuális élvezet joga. A szexuális élvezet,az önkielégítést is beleértve,a testi,lelki és szellemi jó közérzet egyik forrása.
6. Az érzelmek szexuális kifejezésének joga. A szexuális megnyilvánulás több mint erotikus élvezet vagy nemi aktus. Az egyénnek joga van a szexualitását kommunikáció,érintés,érzelmi megnyilvánulás és szerelem útján kifejezni.
7. A szabad szexuális kapcsolatok joga. Ez annak lehetőségét jelenti,hogy az egyén – ha akar – házasságot köthet,de el is válhat,vagy másfajta felelősségteljes szexuális kapcsolatot létesíthet.
8. A szabad és felelős döntés joga a gyermeknemzést illetően. Bárki eldöntheti,hogy akar-e gyermeket vagy nem,hogy hány gyermeket akar és mikor,továbbá joga van a születésszabályozás eszközeinek használatához.
9. A tudományosan megalapozott szexuális információkhoz való jog. Ez azt jelenti,hogy a szexuális ismereteket tudományos kutatások révén kell biztosítani és a társadalom minden szintjén akadálytalanul kell terjeszteni.
10. Az átfogó szexuális neveléshez való jog. Ez egy egész életen át tartó folyamat biztosítását jelenti,amelyben minden társadalmi intézménynek részt kell vennie.
11. A szexuális egészség védelmének és ápolásának joga. A szexuális egészséggondozásnak minden szexuális probléma és betegség megelőzése és kezelése érdekében rendelkezésre kell állnia.

Forrás: Szilágyi Vilmos: A nemek viszonyának jövője,Budapest,2010,Háttér Kiadó,p.77-79.

Duna tv-nek készülő dokumentumfilmhez keresünk olyan férfiakat, akik elmesélnék anyagilag és lelkileg milyen megterhelő folyamaton mentek/mennek keresztül a válással, az ezzel járó nehézségekkel, mint például gyerekek eltávolodása, lakás elvesztése…stb. Amennyiben szívesen mesélne helyzetéről, vagy más ötletekkel segítené munkánkat, kérjük jelentkezzen a jatszmak@gmail.com email címen.

Keresztes Csaba
http://www.hazipatika.com/articles/Otven_eves_a_Kinsey_jelentes?aid=2003...
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alfred_Kinsey

http://mozaikcsalad.hu/2010/03/kapcsolattartasi-jog-beceneven-lathatas-a...

Ezen az oldalon a kapcsolattartás jogi szabályozását olvashatjátok.

Én pont azt csináltam, mint az első hozzászóló javaslata.

Néhány óra alatt, mialatt kiderült, hogy gyhivatal, rendőrség, stb. mennyi törvénytelenséget csinált, eldöntöttem, hogy: Jó, akkor legyen így! Nagyon hamar lett új családom.
3 gyerekemet vitték el 1 hónapos korukban. Sajnos, mint kiderült a pénzért születtek meg. Az anyjuk, alig bírta ki, hogy mozdíthatóak legyenek, már vitte is el őket.
Próbált rokonai segítségével provokálni, de nem mentem bele a játékba, mert akkor már börtönben lennék. Próbált hamis váddal rendőröket hívni, végül a gyh vezetője segített neki.
Ekkor eldöntöttem, hogy nagyon hamar új családot kell kialakítanom, ez a szerencsétlen meg forduljon fel dühében, hogy nem sikerült neki a terv.
5 éve lépett le, azóta van 2 saját közös gyerekünk az új feleséggel.
Volt egy fél lakásom, azt az ügyek "díjazása" illetékek "büntetések" kifizetése miatt már el kellett adnom. Most szüleimnél élünk, mert már ugye mindenemet elvitték, ha lesz három gyerekünk, akkor meg csak a fizetésem 50% -át tudják elvenni, bár nagyon kevés pénzből élünk.
Jelenleg van egy olyan jogerős LB-nél lévő ítéletem, hogy a 50.000 forintos fizetésemből 30.000 gyt-t kell fizetni, azaz négyen éljünk meg 20.000 forintból.

Ezt mind törvénytelenségekkel érték el.

Védekezésem a következő. Volt asszonynak nem hinni semmit, hazudnak, mint a vízfolyás, bár nem következetesen, de ez a bírókat nem érdekli.

Mindig van nálam DIKTAFON a zsebben. Utcán is ért több támadás, sőt BÍRÓ is zaklatott utcán.

Az összes tárgyalás fel van véve. Na nem a bíró vette fel, az még a jegyzőkönyvet is elsumákolja.
A törvényekben szó nincs róla, hogy milyen módon jegyzetelhetek, toll-ceruza-magnó-stb. Mégis, amikor megmutattam a bírónak, azután sem érdekelte, hogy minden törvényt meg szeg. Megbüntetett 50.000. ra, és azt mondta, hogy Y. maga innen megnyomorítva fog kimenni.

Az sem érdekelte, hogy első felindultságában elkérte a magnót, magánál tartotta fél évig, tehát rajta van a fenyegetése, amit ő is tud, és még csak le sem törölte.
Bár ha letörölte volna, azzal sem megy messzire, mert 2 magnó volt nálam.

Ezzel annyit szerettem volna leírni, hogy . A legtöbb NŐ, elnézést nő, az évek alatt az apa ellen neveli a gyerekeket. Nekem viszont nagy könnyebbséget jelent, hogy az összes megnyilvánulása, garázdasága, tárgyaláson elmondott hazugsága meg van, Majd, ha nagyok lesznek a gyerekek, akkor nyugodt lelkiismerettel letehetem eléjük, hogy ezt tette anyátok, nekem nincs szükségem az 1 állítás, 1 tagadás egymásra köpködésre. Majd ők eldöntik, hogy milyen anyjuk van/volt.

Mindenkinek ezt javaslom, eleinte naív az ember, aztán már nehéz visszacsinálni, amikor zsarolni próbál a volt feleség.

Keresztes Csaba

In memoriam Prof.Eduard Bakalár

2010.februárban, életének 75. évében elhúnyt dr.Eduard Bakalár pszichológus,prágai egyetemi tanár,a Szülői Elidegenítés/elidegenülés Szindroma/PAS/ világhírű szaktekintélye, aki felismerte és felvállalta a gyermekeiktől elidegenített apák határokon átívelő problémáját és elsőként szervezte meg a Csehország-i,majd a Közép-Kelet-Európai apajogi mozgalmak együttműködését.
http://www.iustin.cz/art.asp?art=372

Keresztes CsabaA „Medea komplexus” és a „Szülői elidegenítés szindroma”
Amikor az anyák károsítják lányaik azon képességét,hogy szeretni tudjanak egy férfit
Írta:Gordon, Robert M. Fordította:Keresztes Csaba
/kivonatos ismertető/

A válófélben lévő anyáknál tapasztalható „Szülői elidegenítés szindromá”-t/PAS/ gyakran az ú.n.”Medea komplexus” okozza. A PAS egy anyának a bosszúja és agressziója a volt férjjel szemben. Ilyenkor az anya megfosztja volt férjét a gyerekeitől és a gyermekeket „agymosásban” részesíti. A gyerekekbe bele programozza,hogy vegyék át tőle és tegyék magukévá az ő saját, apjukról alkotott negatív képét és megítélését. Ez a programozás a gyerekekben egy legbelső és alapvető meggyőződéssé válik,ha már kora gyermekkorban elkezdődik. Később,a felnőtt korban – ha rákérdezünk ezen meggyőződés igazságára vagy hamisságára – kiderül,hogy ezeknek a személyeknek a valóságérzékével valami nagyon komoly baj van.
Tanulmányok kimutatták,hogy a fiúk személyiség fejlődését rendkívüli módon károsítja,ha olyan anyák mellett nőnek fel,akik ellenséges érzülettel viseltetnek apjuk – férfiúi azonosság tudatuk forrása – iránt. De az anyák által a lányokon elkövetett agymosás is különösen hatásos lehet,mivel a lányok az anyjukkal azonosulnak. Ha egy anya megmérgezi lányának apja iránti szeretetét,egyúttal meggátolja lányánál azon képesség kialakulását is,hogy érett szerelemmel szeretni tudjon valaha is egy férfit. A gyermekkorukban agymosásban részesült felnőttekben nem feltétlenül jelentkezik ez mint probléma,mert sajátos védekező mechanizmusok óvják őket a tudatosulástól.
Mi késztethet egy anyát arra,hogy ilyet tegyen saját gyermekeivel szemben?
Talán Medea története segít nekünk megérteni az indítékokat. A görög dráma célja nemcsak a szórakoztatás volt,hanem az is,hogy katarzist – lelki megtisztulást,lelki megújulást,gyógyírt – nyújtson a közönség kollektív,kimondatlan sérelmeire és fájdalmaira. Ezek a klasszikus történetek csodálatosan szépen fejezik ki azokat a mély emberi konfliktusokat,melyek áthatják egész lelki életünket,jellemzik egyetemes emberi mivoltunkat. Az i.e. 400 körül írt történet arról szól,hogy az égő szerelem miként alakul át oly annyira izzó gyűlöletté,hogy Medea megölje saját gyermekeit.Csupán azért,hogy megfizessen férjének, amiért megcsalta őt. Medeát boldoggá teszi,hogy ily módon árthatott hűtlen szerelmének.
Medea egy példa a nőknél tapasztalható gyűlölet egyik sajátos formájára. Medea belső élménye keveréke a sértettség érzésének – egy olyan érzésnek,amely képzelt nyilvános megalázássá terebélyesedik – és a jogosság érzésének.
Pszichológiai szempontból külön figyelmet érdemel a jogosság érzése: jogosság,mert „ rosszat tenni merészelt velem”.Ez a fajta „jogosság” érzése gyakori velejárója a gyűlöletnek és a gyűlölet alapú haragnak. Valószínű,hogy ez egyrészt az önfenntartás ösztönéből ered/”Velem olyan csúnyán bántak,hogy nekem jogom van…”/,másrészt valamiféle jellembeli fogyatékosság következménye lehet. Elképzelhető,hogy ez utóbbi a dühös anyával való azonosulás gyerekkori élményén alapszik. Akkoriban ugyanis a dühös anya mindent megengedhetett magának,amikor dühét akarta kifejezni a gyerekkel szemben. Ráadásul, tette mindezt anélkül,hogy később a bűntudat és lelkiismeret furdalás legkisebb jelét is adta volna!
A magas-konfliktusos válás pathológiájának egyik pszichodinamikus modellja úgy tekinti a „Medea-anyát” mint egy narcisztikusan megsebzett,elkeseredett,függésben lévő nőt,aki megpróbálja elvágni a szülő-gyermek kapcsolatot. Ugyanis,ezzel akarja megbosszúlni azt a sérelmet,melyet neki egy számára fontos „tárgynak” – hős férje személyének - elvesztése okozott. Az a feltételezés,hogy a „Medea-anya”annyira függő,annyira alávetett személy,hogy képtelen feldolgozni a veszteséget: nem engedi el /volt/ férjét,hanem gyűlöletével továbbra is kapaszkodik belé. Szerelmének gyűlöletbe fordulása olyan szenvedélyes,hogy megöli, lerombolja,tönkre teszi azt,amit a közöttük egykor fennállott intim kapcsolat teremtett: a gyerekeket! Gyűlölete meghaladja azon ösztönös szükségletét,hogy védelmezze saját gyermekét. Neki csak az a fontos,hogy az apa jobban szenvedjen, mint amennyire ő szenved. Csak az a fontos,hogy gyűlölet hassa át a büntetést és hogy ez a büntetés az apának minél több fájdalmat okozzon.
Összefoglalva: egy anya,aki agymosásban részesíti gyermekeit az apjuk ellen,Medea komplexusban szenved.Az is lehet,hogy az ilyen anya paranoiás vagy legalább is paranoid vonások fordulnak elő borderline vagy pszichotikus jellem szerkezetében. Az ilyen anya nem tudja feldolgozni a veszteséget és egyfajta „meghitt/intim/ gyűlölet” formájában továbbra is kötődik /volt/ férjéhez és félelemből továbbra is magához bilincselve tartja gyermekeit.

Forrás: http://africanamerica.org/eve/forums Fordította:Keresztes Csaba csabakeresztes@freemail.hu
www.keresztescsaba.hu www.keresztescsaba.gportal.hu

R

Kedves Olvasó!

Három évi elzárás, és a fiam teljes mértékű ellenem hangolása után "kapcsolattartás" címszó alatt 2009. szeptember 5-én végre találkozhattam a fiammal. Egy szóval kifejezhetem: Tragédia.

Az alábbi weboldalamat a találkozásunkat követően készítettem. Ha valakit érdekel, a Szívtárs magazin "Apaszív" című cikkében megtalálható a nevem, majd így az iwiw-en sok minden.

http://vadirat.mindenkilapja.hu/

Csaba

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=cikk&cid=276

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=cikk&cid=275

Keresztes Csaba
http://www.nol.hu/archivum/archiv-326578

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=archiv2&ard2=valjunk.htm

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=archiv2&ard2=goncz.htm

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=archiv2&ard2=kapcs.htm

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=archiv2&ard2=haboru.htm

Keresztes Csaba
http://www.szivtars.hu/?id=archiv2&ard2=akna.htm

Keresztes Csaba
http://www.euroastra.info/node/27421

Szia Kisbenedek!

Köszönöm a bíztatásodat, jól esett. Szerencsére az élet "elég" pofont adott nekem eddig ahhoz, hogy ne fejre, hanem talpra álljak.
Én már néhányszor kezdtem a nulláról, bár nem válásból indulva. Eddig soha nem lettem sem kábítószeres, sem alkoholsta, se nem akartam öngyilkos lenni. Soha nem hagytam el magam.
Megtanultam küzdeni, és talpraállni.
Úgy gondolom, hogy amit kaptam, az esély egy új életre, és egy nagyon nagy tanulság, ami tanulás is egyben számomra.
De a gyerekeimért nem fogok küzdeni. Ők már csak a múlt. Azóta szándékosan megtaláltam a módját, hogy a lányommal (aki a maga elmondása szerint már csak a volt lányom, mert közölte, nem vagyok az apja soha többé) beszéljek. Szándékosan, hogy kiadja magából a tehetetlen dühét. Nem szóltam semmit a szitkozódásaihoz. Belekeveredett egy olyan társaságba, ahol azt hiszi, hogy "nagymenő" lehet, az én pénzemből, de ez csak talmi dolog. Ő is csak áldozat. A saját kapzsiságáé. Amit az anyja nevelt bele, a költekezéseivel, és felelőtlenségével. Most szembesítettem az anyja hazugásgaival. És az anyja asszisztál hozzá, vagy egymást viszik az egészbe. Közösen rohannak a vesztükbe, és közösen mossák az "agyát" a fiamnak. Már csak volt lányom, és volt fiam. Az anyjukkal is beszéltem. Azt a fellengzős szöveget, amit eleresztett, büntetni kellene. Fogalma nincs, vagy nem akarja hogy fogalma legyen, hogy a gyerekei totál depresszióban kínlódnak, és kifelé azt mutatják, mintha minden "tök hawaii" lenne.
Nem azt az értékrendet viszik tovább, amit tőlem kaptak. És én azokért, akik becsaptak, visszaéltek a bizalmammal, nem küzdök. Tudom, hogy ez keményen hangzik, de az én utam nem az övék. Az esélyt megkapták tőlem a tudással együtt ahhoz, hogy egy olyan értékrend szerint éljenek, ami ugyan nehezebb, mint a mai világ elértéktelenedő látszat létezése, de talán belső tartással és a gyökerekhez való kötődéssel felvértezi őket ahhoz, hogy túléljenek nehéz helyzeteket, és saját magukban leljék meg a kapaszkodókat mindehhez.
Ezt ők nem tartják fontosnak azóta, amióta az anyjuk betegesen magukhoz igyekszik láncolni őket. Amikor az anyjuk nem volt a közelükben, még kisebb korukban, teljesen harmonikus volt a kapcsolatom velük. Valahol biztos hibáztam, hogy ez nem maradhatott fenn tovább. Keresem ennek az okát. Hogy levonjam a konzekvenciát belőle. De minthogy a történtek azt mutatják, hogy a gyerekek a könnyebb útra hamarabb "vevők", így a tradicionalitásban gyökerező értékek a jelenben "némi" anyai rásegítéssel csődöt mondtak. És én nem kívánom önmagam megsemmisíteni a (volt)gyerekeimért, mert azzal méginkább azt bizonyítanám, hogy én vagyok alkalmatlan az apaszerepre. moat ez talán önzésnek tűnhet, de a mégsem az. Ha magukra találnak a gyerekek egyszer (és nem vesznek el) akkor maguk fognak rájönni, hol hibáztak. addig viszont minden erölködő próbálkozás méginkább taszításnak tűnhet a részemről. Magyarul: előbb-utóbb az anyjukra unnak, mert a személyes énjükben nem találják az apaképből eredő másik felüket.
Én sohasem tartottam értéknek az anyagi függést. Sőt! mindig az ellen voltam.
Épp ezért fogok én talpraállni, a volt asszony viszont nem. Eszem ágában sincs magamba fordulni. "Nincs miért". Persze azért időnként kell az embernek a csend. A belső csend. Ahol magára talál. Ismét, és megint.
Csak a közösen megteremtett otthont tudom elfogadni egy kapcsolatban. Mert az azt mutatja, hogy mindketten ugyanabba az irányba haladunk.
De azért szeretem az életem önállóan felépíteni.
Nem szokásom elfordulni, ha szembe jön egy csinos nő. De most leginkább az értelmeset keresem -azt hiszem itt van előttem-, mert az értelem a kapcsolatban a kommunikáció alapja. A kommunikáció pedig a kapcsolat pillére.
Én így látom, és e szerint próbáltam eddig is élni. Már nem is kívánok ezen változtatni egyetlen nő kedvéért sem. lehet, hogy ez most nem trendi világlátás, de teszek rá. A dogok meggyőződésem szerint egy kapcsolatban nem tudnak másként működni. jól legalábbis nem tudnak.
Nagyon fontos a hit. A magadban való hit, és az, amit mások felé is át tudsz adni.

Szia solyomny,

Az itt leírtak meglehetősen szomorúan hangznak. Sajna az, hogy emberek visszaélnek egymás bizalmával és anyagilag teszik a másikat tönkre eléggé általánossá vált a mindennapjainkban. Ehhez nem kell családi kötődés. Ami viszont tényleg szomorú, hogy az a személy, akibe az életünk bizalmát tettük tesz ilyet velünk (Veled) le tud taglózni bárkit. Riszpekt a tartásodésrt!!
Nem kívánok visszamenőleg tanácsokat adni, vagy rámutatni azokra a pontokra, ahol ki kellett volna nyíljon a szemed és cselekedned kellett volna. Biztos vagyok benne, hogy ezeket Te már mind végig gondoltad és letisztáztad magadban.
Inkább azt mondom előre tekints és azt kutasd merre tudsz először rövid- majd később hosszútávon kikecmeregni. Nehéz lesz, abban biztos lehetsz. Rengeteg módon meg tudja az exed még a jövőben is keseríteni az életedet, mert sajna a gyerek egy olyan kapocs köztetek, amire nincs papír, mely azt el tudná szakítani. Ez pedig ütős fegyver.
Arra vigyázz, hogy a körülményeid mindig megfelelőek legyenek, mert egy lepukkant lakás lehet a legalapabb ok, amire hivatkozva eltilthatják Tőled a gyermekedet.

Ami egy lehetséges új kapcsolatot illet - az én tapasztalatom az az, hogy egy igazán tartós kapcsolat nem az anyagi függésre épül. Sőt, egy új partnerrel az egzisztenciális újrateremtés is sokkal könnyebben megy. Csak azért ne fordulj be, mert úgy érzed a következő nagyŐ számára nem tudod mindazt a jólétet már az első pillanattól megadni, amelyet az exed megkapott. A közösen megteremtett otthonnak van a legnagyobb értéke, mert ott mindkét fél egyenrangúként él és mindkét fél pontosan tudja a másikról, hogy mit is tett azért, hogy az legyen.

Nekem a mostani kedvesem hihetetlenül sokat segített az újbóli talpraállásban. Volt mikor anyagilag is kisegített egy egy rosszabb hónapban (persze tisztáztuk, hogy az szigorúan csak kölcsönként adja), de méginkább az érzelmi támogatás volt az, ami nélkül nem tudom hogy vészeltem volna át az első évet. Pedig az első házasságomban én léptem, én döntöttem a válás megtörténtéről... És még így is nehéz volt.

Értelmes, normális embernek tűnsz. Ha elhagyod magad, akkor az exed mindent megnyert!!! A bíróságtól pedig ne félj. Bár én is hallottam és olvastam horror sztorikat (itt is például), de az én tapasztalatom alapján VAN normális bíró/bírónő, aki képes objektíven látni a dolgokat. A lényeg, hogy amit képviselsz/állítasz azt tudd bizonyítani. Ne úgy állj hozzá, hogy "úgyis minden bírónő elfogult". Nekem bejött, bár nem egészen úgy, ahogy szerettem volna, de sokkal inkább nem úgy, ahogy az exem szerette volna...

Higgy magadban, küzdj tovább az életben, állj ki magadért a bíróságon és ne fordulj el, ha szembejön egy csinos, értelmes nő! Huh ez elég nyálasan hangzott, de nem találok jobban összefoglaló mondatot.

zS.

Mindenkinek szebb jövőt!

Na meg egy valóban kedves, aranyos és szeretetreméltó szembe Jövőt! Akiben megtaláljátok azt, akit eddig nem sikerült.
Sajnos nekem is rossz volt a választás, de az az érdekes, hogy csak ez az egy volt olyan az életemben, aki kiprovokálta magának, hogy ne lehessen vele élni.
Én meg marha, annak ellenére hogy mindent észrevettem, az ármánykodásai, a pénzszóró költekezései ellenére is meg bocsátottam neki mindig. És most pár hónapja az általam felépített, tartozásmentes, prosperáló cégnek -ahol még ügyvezetőt is csináltam belőle-, lenyúlta a teljes vagyonát. Magyarul elsikkasztotta. Mindezt tette egy bűnözői csoport bevonásával, akik az én eltakarításom fejében a cég vagyonát használják, és az én általam megkeresett pénzből megvett autóimmal kocsikáznak, és adják a nagyot az éjszakában. Az Apeh, rendőrség meg semmit sem tesz. Azt mondják, ezt szabad, aki kapja marja alapon azt tesz a volt ex, amit akar. Ez röhej, és a jog szégyene.
A volt asszony segge alá toltam a házat, mindent a kezébe tettem. Most meg lehet, hogy igazán semmije sincs, mert őt is átdobták a palánkon a magukat önállósító verőlegények.
Ha kezembe veszem ezeknek a szarháziaknak a felszámolását, akkor engem elkaszálnak. Most meg az asszony még gyerektartást is akar követelni, holott a fogdmegjeivel a saját személyes, teljesen különálló helyen lévő magánvagyonomat is mind ellopták, lenyúlták, elvitték, nem ragozom. A volt asszony becses közreműködésével. Meg a rendőrségével, mert az a feljelentéseim ellenére nem tett semmit.
A bírósági keresetben -amit az ex ellenem beadott gyerektartásért folyamodva- az áll, hogy fizikai és lelki terror alatt tartottam őket. (Közben meg mindent a nevükre írattam. Nem furcsa ez, hogy magamnak semmit sem tartottam meg, és ez volt a fizikai és lelki terror?)
Mások azt mondják, hogy ha a helyemben lettek volna, már rég egy villanyoszlopon zörgetné a szél az asszonyt.
Tényleg balek voltam? De hát egy kapcsolatban ha nincs bizalom, akkor szart sem ér az egész. Ha valaki ezek mellett ezzel a bizalommal visszaél, akkor az egy rongy ember. Ha ezt a sok elnézés, és meg bocsátás után is tovább teszi, akkor meg nincs jelző rá.
Az új család alapítása valóban jó ötlet akkor, ha van kivel újat alapítani, és tényleg jól is működik, ami az exnek az oldalát fúrja de piszkosul. Ő meg savanyodik egyedül, és a végén elsorvad. Csak új életet kezdeni semmiből nem lehet. Amikor egy férfi mindenét egy lapra teszi, és azt elviszik, elveszik tőle az utolsó csapszegig, akkor igen karcsú az esély a talpraálláshoz.
Én nem lettem alkoholista, nem zuhantam össze, de még nem is álltam talpra. Tudom, hogy nem lehet más irányba menni csak előre, de akkor amikor a törvényeink még a bűnözővé váló anyának is gyermektartást ítélnek meg, sőt a gyerekeket is nála hagyják, akkor azért kérdezem én: Ne forrjon a bosszúvágy bennem?
Amikor egy anya agymosással az apa ellen hangolja a gyerekeket, vagy amikor az együttélés során mindig a gyerekeket veszi elő takaróként az apával szemben az érzelmi zsarolásahoz, akkor mit is kéne tenni?
Az elvált anyák jó része szándékosan épít a rossz jogszabályainkra, mégpedig az ügyvédeik, és a roppantul "beleérző" bírók segítségével. Akik között van egy csomó megkeseredett, flusztrált, besavanyodott nő.
Hol van a mi esélyegyenlőségünk az életet újrakezdeni?
Ha valaki tudja a választ, az írja már meg nekem, legyen szíves!
Köszönöm!
Egy pailra vett "volt" apa

Üdv mindenkinek!

Sajnos egyet kell értenem az előadóval. A saját és gyermekem kálváriája még javában zajlik. Az ismerőseim közt sok sorstársunk akad. Hiába próbálok jogkövető magatartást tanúsítani, úgy néz ki ez egy veszett ügy. Noha mindenkinek alapvető joga volna a gyermekével való rendszeres kapcsolat tartás.
A kislányom nagyon apás és én is nagyon kötődők hozzá! Hiába volt előzetes gyh-i határozat, egyesség a bírónő továbbra is az anyjánál helyezte el, s az ezzel járó összes gond a nyakunkba szakadt. Tanúval járok a kislányért és még így is csak a problémák halmozódnak!
Április09.-én elmentem érte: az a mód ahogyan az exem és a családja viselkedett még nyomda festéket sem tűr. Az eredmény magán vádas eljárás- a gyerek előtt ütött meg az exem nevelő apja-.
Kereset, ellen beadvány stb...
Már nagyon elegem ebből az egészből, de amikor meghallom a kislányom hangját újult erővel lendülök neki ennek a szélmalom harcnak!!!
Tudom, hogy sokatokban megszólalt " Küzdök, amíg bírok!!" de vajon meddig ésszerű ez a küzdelem??! Már az állásom is rá ment, meg ugye a felvett hitelek is az én nevem vannak -szóval egy baleknak érzem magam- munka hely kilátásban sincs.Ezáltal az esélyeim is elszálltak.

Köszönöm hogy elolvastad!

Gyuránki Károly Valter-Cseresznye1973-

Szivesen beszélgetnék a cikk irójával!!Most avgyok az elején és nem tudom hoyg mit tegyek! bezsélgethetnénk !!!!! Legalább valami kapaszkodóm lenne

Kedves Olvasó, Apa!

Folyamatosan töltöm fel az alábbi weboldalt, okulásképpen elolvashatod, hogy mekkora „esélyegyenlőség“ van egy gyermekelhelyezési perben anyának, apának. Sok érdekes dolog lesz még ezen a weboldalon, a nevekkel jelzett menüpontoknál. A weboldal hangvétele nagyon finom ahhoz képest, amit a hatóságok, bíróság művel. Ha érdekel a történet, látogass vissza a weboldalra, folyamatosan töltöm fel az elmúlt három év eseményeivel. Köszönöm, hogy megtiszteltél a figyelmeddel.

http://a_4_fal_kozott.mindenkilapja.hu/

Csaba

Üdvözöllek!

Nagyon frappánsan megfogalmazott, Okos kis Üzenet ez! Már én is "beljebb "vagyok milliós nagyságrendű összeggel, semmi érdemi eredménye, esetleg annyi ha azt nézem egy télre nem kell venni gyújtóst, mert összegyűlt vagy 15kg iratanyag:-)
Tisztellek, becsüllek!
Minden jót!

Kedves dkg 11 hu!

Nagyon sok mindenben igazad van: a rengeteg reménytelennek látszó erőfeszítés és küzdelem felőröli az ember idegeit és energiáit, DE arról azért elfelejtkeztél, hogy ha ráhagyod az anyára, hogy ne engedje hozzád a gyermekedet, s nem teszel semmit, akkor az évek alatt a gyermeket teljesen elvadítják tőled, s hiába reménykedsz abban, hogy majd a gyerek rájön,s akkor majd belátja, s majd megy hozzád magától is...Olvass egy kicsit utána ennek a bizonyos rosszindulatú anyaszindrómának, s akkor rádöbbensz, hogy ezek a szegény gyerekek olyan szinten kapnak agymosását a különélő szülővel szemben, hogy egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalásuk az apjukkal szemben, amikor megbántják, ellenük fordulnak, mert a hosszú évek alatt teljesen azonosulnak az anyával. Így pedig várhatod te, hogy majd akkor...mert nem lesz akkor, hanem mindig te leszel az ősellenség. Én ,azzal együtt, hogy sokmindenben egyetértek veled, azt mondom, hogy tegyél meg mindent, küzdjél a gyermekedért, bárhogy van is, hogy ha felteszed magadnak a kérdést, hogy " megtettem-e mindent?", nyugodt lekiismerettel válaszolhass a kérdésre, s tudd, hogy a többi már nem rajtad múlott.
Különben pedig éld az életedet boldogan, új családban...mert ez valóban így a jó.
Üdv: anyaka

Kedves Sorstárs!

Ha még az út elején vagy, dúl benned a harag, a féltékenység, az aggódás, a bosszúszomj és egyebek.

Mielőtt harcba bocsátkoznál, olvasd el ezt a pár sort!

Röhej, hogy itt irogatunk, miközben már tisztességes ügyvédet is nehéz találni arra, hogy az az elváló apákat képviselje, hiszen ők is nagyon jól tudják, hogy azon kívül, hogy egy csomó pénzt leakasztanak, a váló apáknak csak akkor van esélyük, ha az anyuka elég rossz állapotban van ahhoz, hogy ne törődjön a jövőjével, azaz vagy primitív, vagy testileg és/vagy lelkileg beteg. (Arról, hogy ez így legyen, általában azok az apák gondoskodnak, akiknek ehelyt nem szeretnék tanácsot adni)

Ehhez hozzá jön az eljárásban részt vevők személye, akik gyakorlatilag kizárólag nők, lehetőleg elváltak és egy csomag kifosztandó szemétnek tekintik a férfit kivétel nélkül, amit a "gyerek érdeke" szövegben csomagolnak be.

Ehhez jön még a közreműködő hatóságok szimpátiája: a férfi rendőr lovagiasan áll a szegény, megvert asszony mellé még akkor is, ha kamu az egész, az orvos aláírja a látleletek, némi pénzért akár úgy is, hogy nem is látta a "beteget", a gyh. bármelyik női ügyintézője készségesen elhiszi az alkoholista férjet, aki bántja szegény asszonyt, ha máshogyan nem, hát lelkileg.

És akkor jön a nagytekintélyű bíróság, akit törvény kötelez a GYEREK érdekeit megvédeni a férfivel szemben.

A bírókkal egyébként is baj van: az életet soha nem látott, azt csak papírbokból ismerő emberekről van szó, akik jogállásuknál fogva csak a hivatali feletteseinek kell, hogy megfeleljenek, akik viszont a saját ítéleteiket illetnék kritikával, ha hagynának olyan gyakorlatot, amely eltér az ő megszokott gyakorlatuktól.

A helyzet olyan, mint a roma kérdés: mindenki tudja, hogy van, hogy probléma, hogy meg kellene oldani, hogy az, amit van, az alkalmatlan a megoldásra, hogy a romák ugyanúgy szembesülnek az általánosítással, mely szerint mindegyik munkakerülő, tolvaj, írástudatlan csaló. Az elvált apák is mind hűtlenek, a családjukat elhagyni szándékozók, nemtörődömök, nem akarnak fizetni a gyerekeik után, verik az asszonyt, képtelenek ellátni a gyerekeket.

Ilyen alapállás mellett a szegény, gyenge, jövedelemmel nem rendelkező, a gyerekért élő-haló nő
nyilván megérdemli a bíróság, majd a gyh. szimpátiáját.

Sokat gondolkoztam, hogy mi a megoldás.

A RENDSZER-t megváltoztatni a kisebbség soha nem tudja: erről szól a demokrácia. A többség meg - ugye- a RENDES család...

Tüntethetünk, balhézhatunk, akár jogosan is, részsikereket elérve hatalmas kiadások és véráldozat mellett, amiből a - szintén elvált nő - ügyvédek gazdagodnak.

A veszteségünk világos, de a balhékkal csak rontunk rajta, a gyerekeinken sem tudunk segíteni.

Az üzleti életben normális dolog, ha belátjuk: ha valami nem megy, akkor leírjuk a veszteségeket és azonnal abbahagyjuk a tevékenységet a további veszteség elkerülése végett és valami újba kezdünk.

Itt az egyetlen megoldás, ha sikerül újra kezdeni, új családdal, új gyerek(ek)kel. Ettől fogva u.i. az igen tisztelt hatóságok nem tudnak kioktatni a gyerekek szükségleteiről, neveléséről, ráadásul a fizetett tartásdíj is csökkenthető, hiszen többé nem a mi érdekeinket állítják szembe a gyerekeink érdekével, hanem a mi gyerekeink érdekét kell szembe állítaniuk nekik egymással.

Érzelmileg ez az egyetlen mód, amellyel túl juthatunk a válságon: a kitűnő ex-nek meg innentől kezdve marad x gyerek, mely nyilvánvalóan megnehezíti a partnekeresést, csökkentett tartásdíj és nem marad az az érzés, hogy ŐK vannak és ott a távolban meg egymaga a szegény hülye...

Összefoglalva: ha a "rendszeren" belül keressük a megoldást, azt e honlap is bizonyítja, hogy nem találhatjuk meg, mert ebben a rendszer az apák a gyermek ellenségei, akik csak arra jók, hogy az anyukát még 10-20 évig eltartsák, de lehetőleg semmi közük ne legyen a gyerekeikhez.

Ezért kell kilépni ebből a rendszerből ahhoz, hogy valódi, élhető megoldást találhassunk.

Minden olyan apának, aki most jár az út elején, javaslom, hogy fontolja meg, amit írtam, mielőtt tönkre teszi magát idegileg és anyagilag egy olyan harcban, ahol csak ellenségekkel találkozik majd.

(Csak megjegyzem: nekem sikerült és most visszanézve megtakaríthattam volna magamnak még egy pár évet és egy kis pénzt, ha rögtön így teszek és nem hallgatok az ügynédnő szirén hangjaira a küzdelmet illetően.
A gyerekeim meg még annyit sem károsodtak volna, valamint most látnak egy normális családot (a miénket) is, ahol van apuka és anyuka, van nekik testvérük, akit szeretnek (néha jobban, mint egymást, mert hát jóval kisebb és így nem kunkurrencia), míg az ex ott él besavanyodva, egyedül.

Neki egyre kevesebb esélye van arra, hogy azon kívül, hogy néhány, a házasságából kikacsintgató férfi hétvégi szórakozása legyen, normális partnerkapcsolatot alakítson ki.

A gyerekek pedig nem vakok: saját maguk is el tudják majd dönteni, mi a szimpatikusabb nekik: az István bácsik, Gyuri bácsi sora, a változó típusú és rendszámú autók a házuk előtt, amelyek akkor távoznak, amikor ők jönnek-mennek, vagy a stabil, normális család, ahol közös programok vannak természetesen velük együtt és értelmes együttélés. )

Üdv

Egy a sokatok közül