A CSALÁDJOGI BÍRÓSÁG EGY VÉRÁZTATTA CSATATÉR

• ‹ előző
• 25 of 44
• következő ›

Keresztes Csaba
A családjogi bíróság egy véráztatta csatatér
A családjogi bíróság zsarnokságának története,gyakorlata és eredete
Írták: Mark Cimini és társai,akik a családjogi bíróságon a szabadságért és az igazságért harcolnak
Fordította: Keresztes Csaba

Tartalomjegyzék
1. rész: Az apák „status quo”-ja a családjogi bíróságokon
2. rész: A szülői és egyéb jogok állam által történő,profit célzatú elbitorlásának története
3. rész: A családjogi bíróság szocialista perverziójának eredményeképpen a családjogi bíróság az állami zsarnokság motorja lett az apák és a családok ellen

1. Az apák „status quo”-ja a családjogi bíróságokon
A családjogi bíróságokon folyó válási küzdelmek során szinte biztos,hogy az apákat „lemészárolják”: megfosztják őket jogaiktól,gyermekeiktől,pénzüktől és javaiktól,bár semmi rosszat nem tettek és nem bizonyultak alkalmatlan szülőnek sem.
A válóperi ítéletek elkobozzák az apák javainak nagyobbik részét – ha nem az egészét!Gyermekeik jogi és fizikai szülői felügyeletét az anyáknak adományozzák,majd kicsikarnak tőlük egy gyermektartásdíjnak csúfolt havi sarcot. A családjogi bíróságok nincsenek tekintettel az apák esetleges nyomorult anyagi helyzetére. Sőt! Rögtön büntetőjogi szankciókat alkalmaznak velük szemben,ha nem fizetik azt,amit egyszerűen képtelenek megfizetni.
Egy apa, akinek meghagyják a közös jogi szülői felügyelethez való jogát,hamarosan megtapasztalja,hogy valójában semmi joga sincs,mert ki van szolgáltatva az anya szeszélyének. Elegendő az anyának egyetlen szava és máris megfosztják ettől a jogától is. A megítélt láthatási/kapcsolattartási jog csak annak bizonyítására szolgál, hogy a gyermekek láthatják: apjuknak nincs szülői joga,azaz nem jogosult őket gondozni,nevelni,menedzselni. Sok anya az apa láthatási/ kapcsolattartási jogát arra használja,hogy a gyerekeket „leválassza” az apáról. Sőt, olyan anya is van,aki az apának ezt a jogát egyenesen a gyermekek apjuktól való elidegenítése eszközének tekinti.
Az állam az alkotmányellenes családjogi eljáráson keresztül birtokba veszi a válással vagy az apajogi perrel érintett rátermett/alkalmas szülők gyermekeit, majd ezt követően általában az anyáknak adományozza őket. Gyalázatos tettét a közvélemény előtt jó és kedvező színben tünteti fel és az apák elleni lejárató propagandára használja. Ezzel az apákat családjuk tényleges elhagyására készteti és elősegíti az állam és a bíróságból élő „szakemberek” és - mindenek előtt - az anyák haszonszerzését rátermett és tisztességes apák mérhetetlen és kegyetlen kizsigerelése révén.
A családjogi bírók – akiknek gyakorlatilag korlátlan mérlegelési és ítélkezési jogköre van – semmibe veszik és nevetségessé teszik az alkotmányjogot,mely pedig védi a szülőknek gyermekeikhez való jogát. Ennél fogva a családjogi bíróság a legfontosabb része ennek a jelenlegi apákat kirabló-kifosztó rendszernek,mert a családjogi bíróságokon alapszik és a családjogi bíróság körül forog minden.
A szövetségi kormány,amely igyekszik minél nagyobb ellenőrzést gyakorolni az állampolgárok illetve az ő pénzük felett,pénzügyi ösztönzőket kínál az egyes államoknak,hogy azok az apáktól minél magasabb összegű és minél több gyermektartásdíjat szedjenek be. Az egyes államok viszont dicsérik és jutalmazzák a bírói kart és a családjogi bírósághoz kapcsolódó egyéb szakembereket,amiért fenntartanak és működtetnek egy rendszert,amely tönkreteszi az apákat, a családokat és a szabadságot. Ügyvédek ,mindenféle jogászok , a családjogi bírósághoz kapcsolódó különféle szakemberek mint a szociális munkások,pszichológusok stb. az állami és szövetségi adóhivatalok,gyermektartásdíj behajtó ügynökségek hivatalnokai és – természetesen az anyák – támogatják és „haszonélvezik” az apáknak ezen „mészárlását”.
Thomas Jefferson óvott a kontrol nélküli bírói hatalomtól,attól aminek manapság vagyunk tanúi. A szövetségi kormány – összhangban a bírói karral – megteremtette azokat az ösztönzőket,amelyek elősegítik családi kultúránk lebomlását.
John Locke társadalom filozófiájával azt hirdette,hogy az állam legelső és legfontosabb feladata az egyéni és tulajdon jogok biztosítása. Továbbá,hogy a törvény egyik legfontosabb célja az ártatlanok védelme. Ismeretes Lord Blackstone egyik velős mondása:”Inkább kerülje el az igazságszolgáltatást 10 bűnös, semmint egy ártatlan szenvedjen”.Ez a felfogás világosan mutatja,hogy volt idő,amikor a kormány/állam inkább elengedett 10 bűnöst,semmint akár egy ártatlan személynek sérelmet okozzon. De, a családjogi bíróság jelenlegi rendszere nem törődik a rátermett és ártatlan szülők – többnyire apák – jogaival: rutinszerűen bünteti őket,bár azok soha semmi rosszat nem követtek el.
És mivel mentegetőznek? – Nos,azt állítják,hogy ők mindezt a gyermek legfőbb érdekében teszik. Természetesen,fenntartják maguknak azt a jogot,hogy ők döntsék el:mi a gyermek legfőbb érdeke. Ezzel felülírják és átírják a rátermett szülőknek az ehhez fűződő természetes jogát! Ez alkotmány ellenes és erkölcsileg helytelen! Mégis,a családjogi bíróságok ezt hozzák fel mentségül arra,hogy bitorolják a szülőknek gyermekeikhez való jogát és hogy maguknak tartsanak meg minden hasznot és hatalmat,amivel mindez együtt jár.
Most vizsgáljuk meg :miként fejlődött ki a „gyermek legfőbb érdekére” való állami hivatkozás mint „mentség az igazságtalanságra” gyakorlata.
Mindenekelőtt azonban tudnunk kell,hogy az Egyesült Államok olyan nemzetté vált,amely első a világon a bebörtönzöttek viszonylagos számarányát tekintve. Továbbá: a büntető és polgári bíróságokon a /vád/alkudozások/plea bargaining/ és összegező ítéletek/summary judgments/ kiszorították annak szükségességét,hogy esküdtbírósági tárgyaláson/jury trial/ kelljen bizonyítani valakinek a bűnösségét vagy vétkességét.
Miért? – Nem azért,hogy az igazság érvényesülése vagy az igazságszolgáltatás hatékonyabb legyen,hanem azért,mert – miként azt William G.Young Boston-i szövetségi kerületi bíró írásba adta – „Azok,akik arra a vakmerőségre vetemednek,hogy az Egy.Államok alkotmánya által garantált esküdtszéki tárgyalást/jury trial/ követeljenek,könyörtelen ítéletekre számíthatnak.Ugyanis ezek az ítéletek akár ötször hosszabbak is lehetnek,mint azok,amelyeket olyan vádlottaknak/alpereseknek „osztanak ki”,akik beismerik bűnösségüket és együttműködnek a kormányzattal”.
Láthatjuk,hogy az előzetes bizonyítási eljárás azon alapszik,hogy megfélemlítik az ártatlan feleket,majd beismertetik velük bűnösségüket vagy vétkességüket. Ezzel a módszerrel nagy lesz az elítélési hatékonyság és megnő az ügyészek hírneve. Az e fajta bűnüldözési hatékonyság sokkal több ember „üldözését” teszi lehetővé profit vagy hírnévszerzés céljából,mivel valójában soha nincs szükség a bűnösség bizonyítására.
Hasonlóképpen,a családjogi bíróságokon azok az apák,akik nem működnek együtt abban,hogy megadóan elfogadják rabszolga státuszukat – azaz abban,hogy jogaiktól,gyermekeiktől megfosszák ,majd zsarolják őket – hamar megtapasztalják az állam rendőri hatalmának csizmasarkait. A bíróságok megtehetik és meg is teszik,hogy egy apának akkora jövedelmet tulajdonítanak,amely jóval meghaladja az apa tényleges jövedelmét. Az apa különböző hosszúságú börtönbüntetésre számíthat,ha esetleg elmarad a tarthatatlan gyermektartásdíj részletekkel. Az apát nem fogja semmiféle esküdtbíróság megvédeni,ha a családjogi bíró – a bíróság megsértése címén - börtönbe csukatja őt,mert nem tudja minden tartozását kifizetni.
Manapság az állam a szülőket – túlnyomórészt apákat – béka-ügetésben hajtja ki a szocialista szellemiségű „családi”/!/ bíróságok véres csatatereire. Nekünk tudatában kell lennünk mindennek és fel kell fegyverezni magunkat az igazsággal és a történelemmel. Csak így tudjuk megérteni a valódi zsarnokságot,mellyel nekünk apáknak szembe kell néznünk.
Soha ne fogadjuk el azokat a hazugságokat,amelyeket a bírói kar és martalóc segéd csapatai mondanak és amelyeket az állam rendőri hatalmával kikényszerítenek. A történelem megtanította nekünk,hogy a zsarnokok mindig a nép kárára növelik meg hatalmukat. De a történelemből azt is tudjuk,hogy ezek a zsarnokok és ezek a zsarnokságok elbuktak,bár – sajnos – a legtöbb esetben nagy árat kellett fizetni a bukásukért.
2. A szülői és egyéb jogok állam által történő,profit célzatú elbitorlásának története
„Parens patriae”/kb. haza mint szülő – Ford./ egy latin kifejezés. Annyit tesz: a haza úgy cselekszik mint egy szülő cselekszik gyermekével. Ezt a fogalmat az angol jogba I.”Protestáns” Jakab vezette be 1609-ben az angol parlamentben. Ez a király azt állította magáról,hogy ő nemcsak „isteni jogon” uralkodik,de azt is,hogy ő maga az „isten” e földön. Következésképpen neki joga van „parens patriae”-ként cselekednie,mert a nemzet gyermekei,azaz az ország népe az ő tényleges tulajdonát képezi. I.Jakab mindezt főként azért állította,mert így akarta saját legitimitását megnövelni a római pápával szemben. Ugyanis a római pápa is elvárta,hogy mindenki „atyjának”/”szentatyának”/ tekintse őt. A „király mint isten” eszméje azonban még a legtöbb protestánsnak sem volt rokonszenves.
1625-ben I.Jakab fia,I.Károly örökölte nemcsak apja túlzott elvárásait,de egy olyan problémás birodalmat is,amelyben folyamatosan dúlt a belháború Anglia parlamentjének növekvő tekintélye ellen. Ez a problémás helyzet arra késztette a király minisztereit – a Korona szolgáit – hogy egy Királyi Kancellária Bíróságot hozzanak létre,amelyen keresztül akkor is érvényesíthették a király politikai akaratát,ha az alattvalók vagy a parlament esetleg nem támogatták azt. Ezzel a bírósággal a király úgy valósíthatta meg akaratát,hogy a pereskedő feleket nem illette meg a törvény szerinti tisztességes eljáráshoz való jog,miként megillette volna őket,ha egy polgári jogi bíróság/common law court/ járt volna el velük szemben.
A kancellária bíróság a királyi palota azon szobájában ülésezett,amelyet „Csillagos szobának”/Star Chamber/ neveztek.A szoba elnevezése hamarosan szinonímája lett a csak látszólag törvényes,valójában törvénytelen eljárások/”under color of law”/ gyakorlatának.1642-re a király és alattvalói közötti viszony oly annyira elromlott,hogy az nyílt polgár háborúvá fajult. Károly megfizette az árát annak,hogy önkényesen értelmezte és gyakorolta az igazságszolgáltatást: 1649-ben lefejezték.
I. Károly fiának, II. Károly fiának 1661-ben sikerült Anglia trónjára kerülnie. Azonban ennek különböző feltételei voltak. Többek között 1679-ben el kellett fogadnia a „Habeas corpus” törvényt. Ez a törvény kimondta: azonnal szabadon kell engedni azt a személyt,akiről egy soron kívül összehívott bíróság megállapítja,hogy nincs elegendő törvényes alapja a fogvatartásának.
Ebben az időben nagyon sok újdonsült amerikai telepes menekült el az óhazából a vallásos konfliktusok és az üldözések elöl. Ezek szerettek volna egy olyan új világban élni,ahol béke van és Isten törvényei érvényesülnek.
A királyok isteni jogainak lassú elhalásán túl és azzal párhuzamosan,különféle filozófusok és társadalom tudósok – pl.Locke és Hobbes – írásaikban megpróbálták megérteni az ember helyét a világban és azt,hogy az embereknek tulajdonképpen milyen törvényeknek kell engedelmeskedniük. Ezek az írásművek nagy hatást gyakoroltak az Egyesült Államok alapító atyáinak felfogására.
Az ilyen kifejezések,mint pl.”a természet törvényei” vagy „a természet Istene” stb. ezekből az írásokból származnak. Ezen művek lényegéhez tartozott az a felfogás is,hogy Isten minden teremtményét alapvető és elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel. Ahhoz,hogy az emberek leginkább boldogulhassanak,a kormányzat tevékenységének összhangban kell lennie ezekkel a jogokkal és nem szabad önkényeskedő törvények emberekre erőltetésével szembe menni azokkal.
Azok a bírói megfontolások és ítéletek,melyek bizonyos következetességre és állandóságra törekedtek a törvények és a jogok területén lassan egységes egésszé álltak össze. Így alakult ki a „Common Law” – az angol polgári- vagy szokásjog.Úgy tekintették,mint a „Legfőbb ok törvényeit”,mivel ez a törvény- gyűjtemény elismerte Istennek a természet törvényeiben visszatükröződő megváltoztathatatlan akaratát.
Amerika alapító atyáinak végül is nem tetszett azoknak a törvényeknek és megszorításoknak az önkényeskedő jellege,melyekkel a Brit Birodalom az amerikai gyarmatokat kezelte. Lévén,hogy a telepesek angol állampolgárok voltak,kérelmeket nyújtottak be a Koronához sérelmeik orvoslása érdekében. Ezek a kérelmek azonban rendre válasz nélkül maradtak. A telepesek felismerték,hogy a Korona megfosztja őket az angol emberek azon jogaitól,amelyeket ők az 1600-as évek vége felé – azaz kb. egy évszázaddal korábban – kivívtak maguknak.
A telepesek számára világossá vált,hogy az óhazai angolok – britek – megfosztották jogaiktól az amerikai angolokat. Mindezt azért,hogy a király és a parlament a gyarmatokból minél több hasznot húzzon. A telepesek egyértelműen megfogalmazták sérelmeiket a Függetlenségi Nyilatkozatban. Ugyanis Anglia úgy kezelte őket,hogy minden okuk megvolt fellázadniuk ellene.
Amerika - ellentétben az európai kontinentális joggal – az angol „common law” hagyományt tette magáévá. Ennek értelmében a bíróságok oly annyira tartották magukat a „Habeas corpus” doktrínához,hogy azt kötelezővé tették minden bíróra és minden hatáskörben. Azaz:ha csak egy bíró is megalapozatlannak ítélte meg egy személy fogva tartását,az illetőt azonnal szabadon kellett bocsátani.
Ugyanaz a „Habeas corpus” szerinti jog illette meg a szülőket,hogy visszaszerezzék gyermekeiket,ha azokat egy törvényes szülői jogokkal nem rendelkező szülő vagy maga az állam elrabolta. A „common law” értelmében az állam soha sem ruházhatja fel magát azzal a joggal,hogy beleavatkozzon a szülő-gyermek viszonyba. Az állam csupán arra szorítkozhat,hogy egyszerűen kikényszeríti a szülőknek a gyermekeikkel szembeni természetes és tulajdonosi jogait. A gyermekek az örökösei szüleik ingatlan és ingó vagyonának és a szülők kulcsfontosságú szerepet játszanak gyermekeik neveltetése és kultúrája vonatkozásában.
A házassági szerződést a család megőrzése és nélkülözés elleni védelme szempontjából sorsdöntőnek tekintették. A család volt az alapja a társadalom jólétének és kultúrájának is. Ezért a „common law” fenntartotta a házassági szerződést. Így az állam és annak bíróságai egyszerűen érvényt szereztek a házassági szerződésnek. Bírói szeszélyre,önkényeskedésre nem volt hely,nem volt lehetőség!
A „common law” szerint a házas férfiakat illették meg a gyermekeik fölötti kizárólagos természeti és kizárólagos tulajdoni jogok. Az államnak nem volt tetszés szerinti hatalma azon jogok fölött,csak ha egy szülő nem teljesítette természetjogi kötelezettségeit,azaz nem gondoskodott gyermekéről.Az állam egyszerűen megvalósította a „common law” szülői felügyelettel kapcsolatos előírásait. Ezek az előírások egy nem-házas nőnek ugyancsak garantálták gyermekei iránti kizárólagos jogait,ugyanakkor semmiféle igényt nem támasztottak ezen házasságon kívül született gyermekek apjával szemben. Nem volt mód és szükség az apaság bizonyítására és a társadalom sem óhajtotta bátorítani a családnak azt a fajta szétszakítását és létbizonytalanságát,amelyet azok az anyák okoztak,akik házasságon kívül szültek gyermekeket.
A „common law” azt tartotta,hogy az államnak csak akkor van joga beavatkozni,ha a gyermeknek szüksége van „segítségre”.Ehhez viszont először is az kell,hogy a szülő ne tegyen eleget a gyermek eltartására mint természetes kötelezettségére vonatkozó felelősségének. Az állam végül is rendeletileg szabhatja meg,hogy milyen büntetést illetve bírságot kell kiszabni arra a szülőre,aki ezen természetjogi kötelezettségeinek nem tesz eleget.
A szülők gyermekeik iránti tulajdonosi jogait helyesebb „jog a tulajdonhoz” címszó alatt tárgyalni. Ez a „jog a tulajdonhoz” nem jelenti azt,hogy a gyermekek léleknélküli tárgyak,”amelyekkel” – mint az abortusz pártiak óhajtják - azt tehetünk,amit akarunk. Azonban a törvény a törvény előtti felelősség tekintetében a gyermekeket nem tartja a felnőttekkel egyenrangúnak. Ez megmutatkozik a „common law” nyelvezetében is,amely a felnőtt kort el nem ért gyermekeket következetesen mint „kisgyermek”/infant/ említi. Manapság is érvényes ez a megkülönböztetés a „kiskorú” és a „nagykorú” gyermek között.
Mivel a /kiskorú/ gyermekek természettől fogva nem felelősek,ezért a törvény szerint sem vonhatók felelősségre. Annak kell felelős lenni értük,akinek joga van hozzájuk. A tulajdonjogok a legbecsesebb jogok,pontosabban legbecsesebb jogoknak kellene lenniük egy szabad társadalomban. Mivel szabad személyek vagyunk,birtokoljuk önmagunkat és birtokoljuk tulajdonunkat és mint szülők birtokoljuk saját gyermekeinket. Tulajdonosi mivoltunkkal összhangban áll a gyermekeink iránt érzett természetes szeretet és mint rátermett és alkalmas szülők mi tudjuk leginkább eldönteni,hogy mi a gyermekek legfőbb érdeke.
„Tulajdon jogok” a „tulajdon” természetétől függően különböző dolgokat jelenthetnek. De a tulajdon jogok valamennyi értelmezésében közös az a szempont,hogy a tulajdonos szabad akaratot gyakorolhat tulajdona fölött. A szülők gyermekeik fölötti tulajdonjoga lehetővé teszi,hogy ellenőrizhessék gyermekeik cselekedeteit. Egy szülő előírhatja gyermekének,hogy milyen vallást válasszon,milyen TV műsort nem nézhet meg,mikor feküdjön le,hol kell élnie,mit kell ennie stb. A gyermek szabad akarata korlátozva van a szülő szabad akarata által.
John Locke társadalom-politikai modelljében – „Az alkotmányos köztársaság”-ban – a társadalmi szerződés alapjául a szülők természetes jogai és tulajdon jogai szolgáltak. A szerző ezeket a jogokat mint emberi-állampolgári alapjogokat említi,melyeket az államnak védelmeznie,nem pedig figyelmen kívül hagynia kell.
A „common law”-nak megvoltak a maga szülői felügyeletre vonatkozó szabályai válás esetén. Ezek szerint a házas férfiaknak abszolút joguk volt gyermekeik szülői felügyeletéhez válás alatt és válás után egyaránt. Nem-házas nők,akiknek „törvénytelen” gyermekeik voltak ugyancsak abszolút jogot élveztek gyermekeik fölött. Azt a nőt,akinek házasságon kívül született gyermekei voltak, felelőtlennek tartották,mint aki aláássa a kultúrát. Az apa csak a házasságából született gyermekekért volt hajlandó felelősséget vállalni.
Az államnak a szülőt megfosztani gyermekéhez fűződő jogától nem volt könnyű. Még az olyan, szülői felügyeletért folyó eljárásban is,ahol egy szülő a gyermekét egy rokonnál hagyta,mert a megélhetési kényszer más helyre szólította,a bíróságnak csak akkor volt tennivalója,ha megállapította,hogy a szülő a gyermek végleges elhagyásának szándékával hagyta ott a gyereket a rokonnál. Ez utóbbi tényt olyan kérdések feltevésével állapították meg,mint pl. „Milyen régen hagyta ott a gyereket a szülője?”;”Ezen idő alatt volt-e jelentősebb kapcsolat a gyermek és szülője között?”;”Vitt-e a szülő ajándékot a gyermekének a fontosabb ünnepek pl.születésnapok alkalmából?” stb. Semmiféle bírói mérlegelésre nem került sor,csak egyértelmű jogi eldöntése történt annak,hogy a szülő alkalmas-e szülőnek vagy a szülő - saját akaratából – lemondott-e gyermekéhez fűződő természetes jogáról.
Ennél fogva „a gyermek legfőbb érdeke” „common law” szerinti elvére csak akkor hivatkozhatott az állam,ha a szülő alkalmatlannak bizonyult mint szülő vagy ha szándékosan elhagyta gyermekét. Csak így és csak ezután volt joga az államnak „segíteni” a gyermeken. Azaz: az állam,a bíróságon keresztül,ekkor vehette át a gyermek fölötti „tulajdonjogot” és esetleg vizsgálhatta,hogy kinek adhatja azt majd tovább.
A bíróságok végül is büntető eljárás alá vonhattak egy szülőt a gyermek szándékos elhagyásának és a róla való gondoskodás elmulasztásának bűntette miatt. Ehhez egy törvényes azaz esküdtbíróságra volt szükség, amely megállapította a megfelelő jogorvoslatot. Ez jobbára abból állt,hogy a szülőre kiszabott egy gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget. Anélkül azonban,hogy – a reciprocitás szellemében – a szülőnek egyúttal vissza adta volna gyermeke fölötti szülői felügyeletének természetes jogát!
1839-ben a brit kormány újra- illetve átértékelte a „természet megváltoztathatatlan törvényeinek” gyermekekre vonatkozó koncepcióját. Kialakított egy új elméletet,amely „Tender Years”/kb.”zsenge évek”/ néven vált ismertté. Ezen elmélet a gyermek életkorán alapult. Ugyanis bevezetni javasolta a jogban azt a „természeti tényt”,hogy a kisgyerekeknek időre van ahhoz szükségük,hogy elválaszthatóak legyenek anyjuktól. Ezen tanítás eredményeképpen lehetővé vált a „természetes jogra” vonatkozó törvény módosítása.
A”természet megváltoztathatatlan/!/ törvényeinek” újra értelmezése a válás vonatkozásában azt jelentette, hogy – bár az apának természetes joga volt a törvényes házasságból született gyerekeihez – Isten nem tépné le a pici gyereket az anyja kebléről. Érdekes,hogy a „Tender Years” doktrínát nem alkalmazták akkor,ha az anya szolgáltatott okot a válásra/pl. ő követett el házasságtörést/.
A „Tender Years” elméletet nem minden bíró fogadta el. Azonban a bírók hallgatólagosan megegyeztek egymás között abban,hogy eljárásaik során nem kötelező mérlegelniük ezt a szempontot. A szigorú szabályok továbbra is a „természet megváltoztathatatlan törvényein” alapultak és ezeket, mint a törvényes rend biztosítékait,továbbra is ki lehetett kényszeríteni – az új okfejtés ellenére.
Az amerikai bíróságok – jóval az alkotmány aláírása után – röviden megvitatták a törvénynek ezt a kidolgozatlan és idegen változatát,amely mint a „megváltoztathatatlan természeti törvény” egy újabb válfaja került át az óhazából Amerikába. Meglepő módon elfogadták azt,még pedig a brit megkötés – miszerint ha az anya a házasságtörő,a törvény nem alkalmazható – nélkül!
S mi a helyzet ma? Manapság az állam felhagyott a „Tender Years” doktrínával csakúgy,mint a „természet megváltoztathatatlan törvényeinek” emlegetésével.. Az állam – bíróságain keresztül – magához vonja és bitorolja rátermett szülők szülői jogait,majd mint a gyermekek „tulajdonosa”, átadja a gyermek birtoklásának jogát annak,akinek - szeszélyétől függően - jónak látja. Tehát,a családjogi bíróság,azaz az állam felruházta magát a „parens patriae” szerepével!
A „parens patriae” szerepének betöltése folyamán,az állam megkerüli a törvényes bíróságokat/amelyek kötelesek minden tekintetben követni az írásban lefektetett törvényt/ és ezek helyett olyan bíróságokon /courts of equity/ keresztül itélkezik,amelyek a méltányosság szellemében /és nem a tételes jog vagy szokásjog alapján / működnek. Ezen itélkezések során a bírók mindent megtehetnek,amit csak akarnak annak a célnak érdekében,amit ők /illetve az állam/ helyesnek vélnek.
Az amerikai bíróságok kétféleképpen működhetnek: 1.mint „court of law” és 2.mint „court of equity”.Az utóbbit nem szabadna igénybe venni,ha van törvény,amely a szóbanforgó ügyet szabályozza.A családjogi bíróság jogellenesen tart igényt „equity” bíráskodásra,mert figyelmen kívül hagyja az alapvető jogokra vonatkozó törvényt.A méltányossági/equity/ bíráskodásnak/equity jurisdiction/ gyakorlatilag határtalan a mérlegelési jogköre. Nem szabadna,hogy így legyen,de a valóságban nincs hatékony védelem ellene. Egy méltányosság alapján törvénykező bíróság természetesen ugyanolyan ítéleteket hoz,mint annak idején Anglia fentebb említett Királyi Kancellária Bírósága,mely jellegét tekintve „equity court” volt.Ne feledjük: a Kancellária Bíróság is figyelmen kívül hagyta a korabeli törvényeket és a király – I.Jakab – szeszélye szerinti ítéleteket alkotott.
A családjogi bíróságok előtt nem számít semmit,hogy a szülőknek természetes és alapvető joga az,hogy szülők lehessenek/kivéve ha arra alkalmatlannak bizonyultak/.Ezt az alapvető jogot – annak ellenére,hogy az alkotmányos jogban gyökerezik – egyszerűen figyelmen kívül hagyják. E helyett a szülőket arra kényszerítik,hogy a bíróság előtt bizonyítsák: melyikük alkalmasabb arra,hogy az állami tulajdon – azaz a gyermekük – felügyeletét ellássa. Az állam nincs tekintettel az alapvető szülői jogokra és teljesen önkényesen cselekszik. A családjogi törvénykezés rendszerében a bíróságok és a hozzá kapcsolódó szervek és „szakemberek” számára rengeteg olyan állami és szövetségi ösztönző található,amely a szülők alapvető jogainak semmibe vételére bíztat.
Valójában, a „common law”-ban – azaz az angolszász polgári- és szokásjogban – nincs precedens arra,hogy az állam elbitorolja rátermett/alkalmas szülőktől a gyermekeikhez való jogot! Erre csak a legrosszabb totalitarius rendszerekben akad példa!
Közel száz éven keresztül a büntető-,polgári- és méltányossági bíróságok tisztességes összhangban és kiszámítható módon működtek. Lord Blackstone meghatározása szerint, a bíróság egy olyan hely,ahol:
1. A felperes bepanaszol egy sérelmet;
2. Az alperest ezen sérelem okozásával vádolják;
3. Egy pártatlan és tisztességes tárgyaláson meghatározzák a tényállást,majd az esküdtbíróság/jury/ ítéletet hoz. Az alperesnek rendszerint választási lehetősége van arra,hogy egy jury vagy csak egyetlen bíró tartsa meg a tárgyalást.
Ugyanakkor egy mai „modern” családjogi bíróság egy olyan hely,ahol:
1. A felperes az államtól szívességeket kér;
2. Az alperes a bíróságtól szívességeket kér;
3. A bíróság kinyilvánítja akaratát és az egyik félnek - többnyire a nőknek - teljesíti a kérését,miközben semmibe veszi a másik fél – a férfiak – alapvető emberi és tulajdonosi jogait.
Ez helytelen! - Mert:
A családjogi bíróságok nem működhetnek kizárólag méltányossági alapon. A családjogi bíróságok elsősorban a törvény – az alkotmány – betartásáért és valamennyi alapvető jog megvédéséért felelősök. Ennek megfelelően,az állam a családjogi bíróságon keresztül nem foszthat meg egy rátermett/alkalmas szülőt természetes jogaitól – csupán méltányossági alapon.
A családjogi bíróságok törvényszegéseit a következőkben foglalhatjuk össze:
• A családjogi bíróságok súlyosan megsértik a tisztességes eljáráshoz való jogot,amikor méltányossági alapon büntető bíráskodást folytatnak,miközben megfosztják az alperest az ő védelmét szolgáló tisztességes eljáráshoz való jogától. Ezek a bíróságok elvetik a „common law” szigorú joga/jus strictum/ szerinti bíráskodást és helyette „jogérzéki”,méltányossági alapon szolgáltatnak „igazságot”.A „gyermek legfőbb érdekére” mint legfőbb szempontra hivatkoznak. Ugyanakkor maguknak – azaz az államnak - tartják fenn azt a jogot,hogy meghatározzák, mit kell ez alatt érteni és hogy eldöntsék, melyik szülő a jobb szülő. Annak eldöntése,hogy melyik szülő a jobb szülő sem érdekli igazából ezeket a bíróságokat,mert szinte automatikusan az anyák kegyeit keresik és őket részesítik előnyben. Erre készteti ezeket a bíróságokat a kormányzat és a kapcsolódó szervek részéről rájuk nehezedő nyomás és a rendszerbe beépített számtalan ösztönző is.
• A családjogi bíróság szégyenletes nemi diszkrriminációt gyakorol és propagál. Rátermett, alkalmas apáknak gyermekeikhez való joga ellen cselekszik,amikor a tételes,írott jog - common law – helyett méltányosság alapján hoz szülői felügyeletre vonatkozó ítéleteket. A családjogi bíróság kötetlen mérlegelési jogkörrel felruházva, kénye-kedve szerint olyan döntéseket hoz,amilyet csak akar,megsértve ezzel az alkotmányos jogot.
• Az állam a családjogi bíróságon keresztül jogellenesen megnöveli hatalmát,amikor rátermett,alkalmas szülőktől – túlnyomórészt apáktól – elveszi a szülői felügyelet jogát.
• Az állam a családjogi bíróságon keresztül a tulajdon jogokat is megsérti azáltal,hogy hasznot húz rátermett apák gyermekeinek járó pénzbeli szociális támogatások jogtalan megvonásából.
• Az állam a családjogi bíróságokon keresztül létre hozza a szülői felügyeleti joggal nem rendelkező szülők/többnyire apák/ társadalmi osztályát. Ez példa nélkül áll és ellentétes mind az alkotmányos joggal,mind pedig a polgári joggal/common law-val/ !
• A családjogi bíróság tetszése szerinti,korábban elképzelhetetlen, gyermektartásdíj fizetésre kötelező végzéseket „sóz” rátermett és a szülőséget felelősséggel vállaló szülők – többnyire apák – nyakába.
Összefoglalás
1. Az állam igazságtalanul büntet rátermett/alkalmas apákat azzal,hogy elveszi tőlük gyermekeiket,tulajdonukat és jövedelmüket. Rabszolgává teszi őket és bebörtönzi őket,ha nem hajlandók eleget tenni zsarnoki követeléseinek;
2. Az állam kárt okoz a gyermekeknek,mert megfosztja őket apjuktól és azoktól a pszichológiai, szociális és gazdasági előnyöktől,amelyeket az apa – természettől fogva – kínál nekik;
3. Az állam szétrombolja a családszerkezetet,beleértve a nemzedékek közötti kapcsolatokat,amelyek együttesen egy közösség túlélését,jólétét,kultúráját és végső fokon a zsarnoksággal szembeni legfontosabb védőbástyát jelentik;
4. Az állam „díjazza” sajátmagát és valamennyi „ügynökét”/politikusokat,jogászokat,bírókat,a szociális szolgálatait,a rendőrséget stb./,továbbá az állam polítikáját támogató,abból hasznot húzó személyeket és szervezeteket/az anyákat,akik rátermett/alkalmas apáktól megtagadják az egyenlő szülői felügyeleti jogokat és - gyermektartásdíj ürügyén - pénzt zsarolnak ki tőlük;feminista szellemiségű vagy egyéb apa-ellenes szervezeteket és csoportokat/ -- az apák,a gyermekek és a család közvetlen kárára!

A következő kérdések,amiket megvizsgálunk: Mivel igazolja az állam azt a tettét illetve politikáját,hogy rátermett/alkalmas szülőket a szülői felügyeleti joggal nem rendelkező szülők osztályába sorol és megtagadja tőlük alapvető jogaikat? Hogy eshetett meg az,hogy az állam valóságos rendőrállammá alakult,mely terrorizálja a rátermett/alkalmas apákat? Mi az eredete ennek a hatalomnak? Mi az oka annak, hogy ez a zsarnoki rendszer továbbra is létezik,sőt,egyre csak terebélyesedik?

3. A családjogi bíróság szocialista perverziójának eredményeképpen a családjogi bíróság az állami zsarnokság motorja lett az apák,a család és a szabadság ellenében
Az 1920-as években Szovjet-Oroszország iparosításához Leninnek kevesebb parasztra,ám annál több munkásra volt szüksége. Arra is szüksége volt,hogy az orosz népet jobban az ellenőrzése alá vonja,mert csak így tudta őt belekényszeríteni a marxista-leninista öntőmintába. A szovjet állam kiagyalta és bevezette a „válóok nélküli” azaz „szabad” válást,hogy a falusi paraszt családok ilyen módon történő meggyengítésével még több munkáskezet biztosítsanak a gyárak számára. A család szétbomlasztása szabaddá tette a nőket ahhoz,hogy az állam munkásaivá váljanak. A család szétzüllesztése érdekében az állam rendőri hatalmával döntötte el, hogy válás esetén ki kapja a gyerekeket. S hogy a nőket minél inkább válásra csábítsa,az állam a gyerekeket egyöntetűen a nőknek adta - az apák jövedelmének bizonyos százalékával együtt.
Az amerikai jogrendszer – látszólag akaratlanul – átvette ezt az eljárást és „Wisconsin Model” néven „honosította” azt. Ez alig palástolt változata volt a szovjet válási rendszernek,oly annyira,hogy még a kivetett gyermektartásdíj százaléka is azonos volt.
Ámbár,a gyermektartásdíj százaléka tekintetében fontos megjegyezni,hogy a szovjet fizetéseket és béreket nem terhelte sem adó,sem a lakás rezsijének költsége. Ugyanis, az állam a fizetéseket élelmiszerre,ruhára és tetszőleges kiadásokra adta,míg egyebeket mint pl. a lakást gyakorlatilag ingyen bocsátotta dolgozói rendelkezésére. Ezt figyelembe véve,egy szovjet fizetésből 25 % gyermektartásdíjat fizetni messze nem volt olyan „vészes”,mint egy amerikai bruttó fizetésből fizetni ugyanennyi százalékot /vagy többet/ - adózás után! A családjog jó példa arra,hogy külföldi minták szolgai átvétele mennyire nem számol egy dinamikus,demokratikus társadalom minden fontos tényezőjével – az alkotmányos - állampolgári és emberi - alapjogok megsértéséről nem is beszélve!
Felvetődik a kérdés: Miért kellett Amerikának az államhatalom természeti jog fölöttiségének és – ami még riasztóbb! – alkotmányos jogok fölöttiségének marxista-leninista filozófiáját importálni?
A válasz – akárcsak Jakab,Károly vagy III. György uralkodása alatt – ugyanaz: hatalom és pénz!
A feminizmus kezdetei szorosan kötődtek a kommunista alapeszmékhez. Az biztos,hogy a nők felszabadítása az állitólagos patriarchális rendszer alól és a szabadszerelem sajátos módjának garantálása számukra mindig programjuk részét képezte. Ezért a válás szabadsága,összekötve a gyermekek,a pénz és az apák jövedelmének megszerzésével és kisajátításával teljesen elfogadható volt számukra. A feministák mindig támogatták és most is kedvelik a szülői felügyelet kérdése családjogi bíróságok által történő eldöntésének jelenlegi módját.
Tudnunk kell azt is,hogy valamennyi jogász illetve valamennyi bíróság együttvéve, éves összjövedelmének 40 %-a válással kapcsolatos pereskedésből származik! A „családban” rengeteg pénz van,amit meg lehet szerezni és egymás közt szét lehet osztani,még akkor,ha senki sem csinált semmi rosszat! Továbbá, egy szülő számára a gyermekeihez fűződő kapcsolat rendkívül fontos,amiért harcolni kész.Még akkor is,ha ennek a harcnak - hivatalosan is! - hatalmas költség vonzata van. Az apák küzdelmének különösen nagy, majdhogynem elviselhetetlen anyagi és érzelmi ára van. Mégis vállalják azt!
Ha egy kormányzat nem az Isten adta természetes jogok tiszteletben tartására alapozza hatalmát,akkor az mindig egy zsarnoki rendszerré fajul! Ezt bizonyítják a Kínában és Oroszországban az istentelen kommunista rendszerek idején elkövetett, sok milliónyi emberáldozatot követelő törvénytelenségek.
Ezért ha az alkotmányunkban lefektetett alapvető jogok által meghatározott abszolút alapokat bírói megfontolásból száműzik az igazságszolgáltatásból,akkor jön a zsarnokság. A pereskedő felek alkotmányos védelmét nélkülöző eljárások mentségéül bármit fel lehet hozni. Ilyen közhelynek számító mentségek manapság „a gyermek legfőbb érdeke” vagy „a nők biztonsága”. Az állam határozza meg,hogy az állam és a hatalmát megtestesítő különféle szervek mit gondolnak „legfőbb érdeknek”-- saját maguk számára! Az állam nem teljesíti legfőbb feladatát: nem védelmezi az egyéneket és az egyének tulajdonát, azaz a nép alapvető jogait.
Alkotmányunk megszabta a határát az állam hatalmának és nem adott lehetőséget a korlátlan hatalomra. Az államnak,a bíróságoknak és a bíróknak a benyomulása a családba,valamint az apák és az apaság lerombolása – miként az a gyakorlatban folyik – árulást,hitszegést valósít meg! Az állam eltörölte egy szülőnek/többnyire az apáknak/ azt a jogát,hogy a családjogi bíróságon egy apatársakból /szülőtársakból/ álló esküdtbíróság /jury/ tárgyalja az ügyet. Holott a bíróság nép általi ellenőrzése szempontjából ez alapvetően fontos lenne.
Az apáknak és a családoknak a családjogi bíróságon jelenleg tapasztalható tönkretétele a jelek szerint tovább folyik,mert a bíróság a gyermek birtoklásának jogát szinte bizonyosan az anyára ruházza át. Az elmúlt 50 év alatt hatalmas társadalmi programok és kampányok útján sikerült a nők hatalmával és kiváltságaival átitatni a kormányzati rendszert és gondolkodást.
A jogellenes kiváltság,amit a nők a bírósági határozatok,végzések,ítéletek vonatkozásában bitorolnak,továbbá , amit olyan kormány programokkal mint a „Nők elleni erőszakról” szóló törvény és a „Nők törvény előtti egyenlőségéért” elnevezésű kampány során kivívtak maguknak,nagy mértékben hozzájárult a tisztességes férfiak és apák elértéktelenítéséhez. A bíróságok által az apákra kiszabott jogtalan és megalázó korlátozó/távolságtartó végzések és a gyakran elviselhetetlenül magas gyermektartásdíjak kriminalizálják a becsületes és rátermett apákat. Ezek a cselekmények, a feministák által támogatott politikusok és programok kirívóan apa-ellenes propagandájával együtt,elterelik a közvélemény figyelmét arról a zsarnokságról,amivel ma az apák szembesülnek.
Miután titokban elorozta az állampolgári jogokat,most az állam azt hirdeti,hogy gyermektartásdíjjal vagy szülői felügyelettel kapcsolatos eljárásokban az állampolgárnak nincs joga egy esküdtbíróság előtti tárgyaláshoz. Miként ez a jog ténylegesen megillette őt az /amerikai/ alkotmány aláírásakor és az azt megelőző időkben. Ez nem más,mint élő példája a történelmi revizionizmusnak! Így,a „common law” természetes jogokon alapuló nézeteit és gyakorlatát eltorzítva,az állam most olyan „szabad válásra” és szülői felügyeletre vonatkozó ítéleteket hoz,amelyekről kiderült,hogy a marxista-leninista filozófiában gyökereznek. Az állam azt állítja,hogy az állam joga eldönteni: kit illet meg egy esküdtbírósági tárgyalás és kit nem! Az állam nem ismeri el a tisztességes eljáráshoz való jogot,a természetes jogokat és az alkotmányos jogokat! E helyett eltorzítja a jogot és a jogi okfejtést!
Egy kérdés az olvasóhoz:
Miként tudjuk hát megállítani a családjogi bíróságokon mint csatatéren folyó értelmetlen „mészárlást”, az apák „mészárlását”? Mikor fogják végre garantálni mindkét szülő alapvető jogait?
Most mindenki kezdjen gondolkozni ezen! A probléma megoldásának minden bizonnyal félelmetes ára lesz. De ne felejtsük: az apák,a családok és a szabadság jelenleg is félelmetes árat fizet magáért a problémáért!
Forrás: www.libertybellunion.org Fordította: Keresztes Csaba Budapest 2008 www.keresztescsaba.hu www.keresztescsaba.gportal email: csabakeresztes@freemail.hu

Beküldve keresztescsaba 2009, Január 3 - 20:08